Vágólapra másolva!
Remekül dolgoztak a P-Nívó-Betonexpressz kerékpárosai a Tour de Hongrie királyetapja során, Szekeres Csaba és Lengyel Tamás a hajrában lerázta a legnagyobb riválist, a szlovák bajnok Martin Prazdnovskyt. A szakaszgyőzelem ugyan az ausztrál Glen Chadwicknek jutott, ám a remekül teljesítő Lengyel Tamás átvette a vezetést az összetettben. A magyar kerekes tíz másodperces előnyét délután egy szakaszgyőzelemmel és további 41 másodperccel toldotta meg, így ha sikerül megtartania csaknem egyperces előnyét, vasárnap három év szünet után újra hazai bajnoka lesz a körversenynek.

A legszebb hazai álmok valósultak meg szombat délelőtt: ehhez persze kellett a P-Nívó-Betonexpressz ragyogó taktikája is, a legerősebb hazai országúti együttes ugyanis ezúttal erőből próbálta megoldani a feladatot. A királyetap első 80 kilométerén Ábrók Norbert, Ivanics Gergely és a szlovák Dalibor Grebeci szökése jelentette az igazi eseményt, az összetett verseny esélyesei csak egymásra figyeltek.

A mezőnyt többnyire az újdonsült sárga trikós (a brit Hamish Haynes gyomormérgezés miatt kényszerült feladni a versenyt), Guido Fulst csapata, a német pályaválogatott felügyelte. A hegyek lábához érve nagyot változott a kép, a P-Nívó-Betonexpressz és a Podbrezová egyaránt hatalmas tempóval igyekezett megtörni a riválisokat. A Kékes oldalában előbb a német bajnok Ciolek próbált meglépni a mezőnytől, ám a kitűnő sprinter ereje nem sokáig volt elegendő.

Következtek az ausztrál Glen Chadwick percei, a Cyclingnews.com hegymászója alaposan belehúzott, nyakában a norvég Chistopher Myhrével, a holland Maint Berkenbosch-sal és egy ideig a zöld mezes német Leif Lampaterrel egyre nagyobbtempót diktált, amelyet az összetett esélyesei közül csak a szlovák Martin Prazdnovsky és Lengyel Tamás tudott tartani. Lengyel ráadásul számíthatott csapattársa, Szekeres Csaba támogatására is.

A szakaszgyőzelmet az ausztrál fiú szerezte meg, Szekeres a negyedik, Lengyel pedig az ötödik helyen ért be, de a legnagyobb riválist, a hatodik helyen beérkező Prazdnovskyt sikerült annyira megdolgozniuk, hogy Lengyel az összetettben tíz másodperccel átvette a vezetést. Ezt az előnyt kellett megvédeni a délutáni hegyi időfutam során. Nem látszottmegoldhatatlan feladatnak, annál is inkább, mert két éve ugyanezen az etapon Lengyel nyert

"Néztem a pulzusmérőmet, százkilencvenötöt mutatott az első kilométer során, éreztem, ha így tudok menni, Prazdnovsky biztosan nem fog megverni, de nagyon sokat jelentett az is, hogy ilyen sokan szurkoltak nekem az út szélén." - nyilatkozta boldogan a sárga trikós. Mellesleg a P-Nívó-Betonexpressznek a csapat miatt is volt oka ünnepelni, a hegyekben nyújtott remek teljesítménynek köszönhetően ugyanis a csapatversenyben is a magyarok vették át a vezetést.

5. szakasz a Kékestető Nagydíjért, Mezőkövesd - Kékestető (93 km):
1. Glen Chadwick (ausztrál, Cyclingnews.com) 2:31:07
2. Myhre (norvég, Maxbo-Bianchi) 10 mp h.
3. Berkenbosch (holland, Apac) azonos idővel
4. Szekeres Csaba (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 14 mp h.
5. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 19 mp h.
6. Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 1:00 p h.

6. szakasz, hegyi egyéni időfutam, Mátraháza - Kékestető (3.4 km):
1. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 9:21.14
2. Chadwick (ausztrál, Cyclingnews.com) 9:33.31
3. Wilmann (norvég, Maxbo-Bianchi) 9:34.53
4. Husar (szlovák, Podbrezová) 9:35.85
5. Berkenbosch (holland, Apac) 9:37.45
6.Szekeres Csaba (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 9:41.23

Összetett verseny a Michelin Nagydíjért:
1. Lengyel Tamás (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 14:22:24
2. Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 45 mp h.
3. Chadwick (ausztrál, Cyclingnews.com) 1:53 p h.
4. Berkenbosch (holland, Apac) 2:18 p h.
5. Fulst (német pályaválogatott) 2:32 p h.
6. Szekeres Csaba (magyar, P-Nívó-Betonexpressz) 3:02 p h.