Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa szombati ülésén megállapította, hogy egyik doppinggyanúba keveredett cseh tízpróbázó sem követett el szabálytalanságot a helsinki világbajnokságon, azaz Roman Sebrle megtarthatja ezüstérmét. A határozat egyben azt is jelenti, hogy Zsivoczky Attila maradt a harmadik.

Az ügyet a Helsingin Sanomat című napilap robbantotta ki még pénteken, mondván: tudomása szerint szerdán, a küzdelmeket lezáró 1500 m-es síkfutás előtt az olimpiai bajnok Sebrle, illetve az ezúttal nyolcadik helyen végzett, 1996-ban olimpiai bronzérmes Tomas Dvorak ismeretlen összetételű infúziót kapott a cseh csapatorvostól, Petr Sikorától, aki erre reagálva azt mondta: a két versenyző 20 milliliter glükózt kapott. "Mindkettőjüknek leesett a vércukorszintje. Az atléták egészsége az elsődleges szempont" - tette hozzá.

A nemzetközi szövetség szabályzata értelmében tilos a résztvevők orvosi ellátása a versenyek alatt, és sérülés esetén kizárólag a vb hivatalos egészségügyi stábja érintkezhet az atlétákkal.

Az IAAF hivatalos reakciójában megerősítette, hogy Sebrle és Dvorak glükózinfúziót kapott szerdán a csapatorvostól.

"Az intravénás kezelés tiltott, ha befolyásolhatja a doppingvizsgálat eredményét. Jelen esetben az első elemzés alapján nem hígultak fel a minták" - jelentette ki pénteken Nick Davies, az IAAF szóvivője.

A versenyt az amerikai Bryan Clay nyerte meg Sebrle és Zsivoczky előtt.

A szombati eredmények
férfi maraton, világbajnok:
Zsauad Garib (Marokkó) 2:10:10 ó 2. Christopher Isegwe (Tanzánia) 2:10:21 3. Cujosi Ogata (Japán) 2:11:16

női 400 m gát, világbajnok:
Julija Pesonkina (Oroszország) 52.90 mp 2. Lashinda Demus (Egyesült Államok) 53.27 3.

női súlylökés, világbajnok:
Nagyezsda Osztapcsuk (Fehéroroszország) 20,30 m 2. Olga Rjabinkina (Oroszország) 19,64 3. Valerie Vili (Új-Zéland) 19,62

női 5000 m, világbajnok:
Tirunesh Dibaba (Etiópia) 14:38.59 p 2. Meseret Defar (Etiópia) 14:39.54 3. Ejegayehu Dibaba (Etiópia) 14:42.47

női 4x100 m váltó, világbajnok:
Egyesült Államok (Daigle, Lee, Barber, Williams) 41.78 mp 2. Jamaica 41.99 3. Fehéroroszország 42.56

férfi 4x100 m váltó, világbajnok:
Franciaország (Doucouré, Pognon, De Lepine, Dovy) 38.08 mp 2. Trinidad és Tobago 38.10 3. Nagy-Britannia 38.27

férfi távolugrás, világbajnok:
Dwight Phillips (Egyesült Államok) 8,60 m 2. Ignisious Gaisah (Ghána) 8,34 3. Tommi Evila (Finnország) 8,25