Társoldalunk:

Annus és Fazekas folytatja

2005.08.16. 16:23

A doppingvétség miatt athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott és eltiltott kalapácsvető Annus Adrián és diszkoszvető Fazekas Róbert a büntetés lejárta után folytatja pályafutását.

Ezt az egyformán világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok atléták kedden sajtótájékoztatón jelentették be Szombathelyen. Fazekas Róbert, aki már három hete edzésbe állt, a következőkkel indokolta lépésüket:

"Én már korábban is azon a véleményen voltam, hogy folytatnunk kell a versenyzést, hogy bebizonyítsuk, Athénban valóban mi nyertük az olimpiát. Mivel a 2006-os Eb-ről eltiltásunk miatt lecsúszunk, a legközelebbi cél a 2007-es oszakai világbajnokság. Jövő ősszel azért szeretnénk néhány viadalon elindulni, és ebben a MASZ segítségére is számítunk. Nem lesz könnyű, mivel októberre tulajdonképpen lefut a versenyidény, de talán Ázsiában lesz még lehetőségünk dobókörbe állni."

Annus Adrián sokáig hezitált az esetleges folytatással kapcsolatban."Robi már a kezdetektől azt mondta, hogy nem hagyja abba végleg, én azonban sokat vívódtam. Az újrakezdés mellett az szól, hogy szeretjük, amit csinálunk, és értünk is hozzá. Az országban járva pedig azt tapasztaltuk, hogy a közvélemény túlnyomó része mellettünk áll, nekik is tartozunk annyival, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk visszakapaszkodni a csúcsra. A magyar atlétika nehéz helyzetben van anyagilag és megítélését tekintve egyaránt. Remélem, ahhoz, hogy a sportág a jelenleginél jobb fényben tűnjön fel, 2007-től mi is hozzájárulhatunk eredményeinkkel."

Kérdésre válaszolva a kalapácsvető elmondta, nem tartja túl sikeresnek magyar szempontból a helsinki világbajnokságot, a tízpróbázó bronzérmes Zsivoczky Attila szereplését ugyanakkor szenzációsnak nevezte és gratulált hozzá. Annus, aki nem állt el keresetétől, amit a svájci legfelsőbb bírósághoz nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete ellen, úgy vélte, 2007-ben Japánban a hazaiak kedvence, az athéni aranyérmes Murofusi Kodzsi ellen is bizonyítani fog.

A Vas Megyei Atlétikai Szövetség elnöke, Vargyas Csaba Rábold Gusztáv MASZ-elnök nevében is üdvözölte Annusék döntését, és úgy nyilatkozott, hogy a pályafutásuk folytatásához a szövetség kész anyagi segítséget is nyújtani. A dobók klubja, a Haladás VSE képviseletében Kovács Előd ügyvezető ugyancsak méltatta a bejelentést.

"Örömteli hét ez a HVSE történetében, hiszen a napokban hoztuk nyilvánosságra, hogy az egyesület adósságállományát sikerült 65-ről 40 millió forintra redukálnunk, és most hosszas vívódás után e két remek sportember is hitet tett a folytatás mellett. Hogy újra a csúcsra érjenek, a HVSE minden segítséget megad, s ehhez jön még Szombathely polgármesterének, Ipkovich Györgynek a támogatása is" - mondta Kovács Előd.

A sportolók edzője, Vida József kifejtette, ő már tavaly augusztusban biztos volt benne, hogy a két versenyző nem hagyja magát "letolni" a pályáról. Annust és Fazekast doppingvétség miatt megfosztották az athéni olimpián szerzett győzelmüktől, és két évre felfüggesztették versenyzési engedélyüket. Az atléták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése ellen a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, amely elutasította a fellebbezésüket.

A CAS állásfoglalását követően az Annust előzőleg felmentő, Fazekast pedig csak egy évre eltiltó Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) is hatályon kívül helyezte korábbi döntését, és igazodva a CAS határozatához a két atlétát két esztendőre eltiltotta. A MASZ ellen emiatt a CAS-nál pert kezdeményezett Annus és Fazekas, amitől azonban most elálltak.

Amint ügyvédjük, Eva Maria Barki hazatér Erdélyből, ezt a döntésüket írásban is megerősítik - hangzott el Pál T. Gábortól a két atléta sajtószóvivőjétől. Fazekas eltiltása 2004. szeptember 7-től, Annusé pedig 2004. szeptember 30-tól datálódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK