Vágólapra másolva!
A Bencsik Gábor, Pető Tibor kétpárevezős egység és a könnyűsúlyú egypárban szereplő Lőrinczy Péter egyformán a B döntőbe jutott a japán Gifuban zajló világbajnokságon.

A duó a középdöntős futamában a hatodik, Lőrinczy ötödik lett, az A-fináléba kerülésért az első három között kellett volna végezni. A két magyar hajó így a 7-12. helyért küzdhet majd szombaton.

A normálsúlyú egypárevezősök között indult, korábban Petővel kétpárban kétszeres világbajnok Haller Ákos számára csütörtökön az volt a tét, hogy a C vagy a D döntőbe kvalifikálja-e magát. Mivel futamában másodikként haladt át a célvonalon a 13-18. hely egyikét szerezheti meg pénteken.

Az idén összetett Világkupa-győztes, tavaly olimpiai ötödik Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár pénteken száll vízre a fináléba kerülésért.