Vágólapra másolva!
Ahogy az első szakaszon, úgy a kilencediken rendezett egyéni időfutamot is az orosz Gyenisz Mencsov nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körversenyen. A kerekes duplán örülhet, ugyanis sikerével visszavette az összetettben élen állónak járó aranysárga trikót.

A híres üdülőközpontban, Lloret de Marban lebonyolított szakaszon a Rabobank kapitánya 49 másodperccel előzte meg a háromszoros bajnok, címvédő s az etap előtt is vezető Roberto Herast, aki ezúttal ötödik lett.

A szakasz után egyértelművé vált, hogy az orosz és a spanyol klasszison kívül további két hazai versenyzőnek, a vasárnapi időfutamon harmadik Francisco Mancebónak és a negyedik Carlos Sastrénak van reális esélye a végső győzelemre.

A versenybíróság azonban majd egypercesre növelte Heras hátrányát, ugyanis 10 másodperces idő- és 50 svájci frankos pénzbüntetést kapott, mivel az etap közepén levágott egy részt a kijelölt útvonalból. Rajta kívül további 14 kerekest büntettek meg a szervezők hasonló okok miatt. A szintén esélyesként számon tartott Francisco Mancebo két másodperccel megúszta hibáját. A két klasszis helyezése sem a szakasz során, sem az összetettben nem változott a büntetés révén.

"Nem tudtam, hogy ott nem lehet menni. Remélem nem ezen a 10 másodpercen dől el a Vuelta" - értékelte a helyzetet Heras.

Eredmények:
9. szakasz, Lloret de Mar, 48 km, egyéni időfutam:
1. Gyenisz Mencsov (orosz, Rabobank) 1:00:54 ó
2. Ruben Plaza (spanyol, Comunidad Valenciana) 9 mp hátrány
3. Francisco Mancebo (spanyol, Illes Balears) 39 mp h.
4. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 41 mp h.
5. Roberto Heras (spanyol, Liberty Seguros) 59 mp h.
6. Tom Danielson (amerikai, Discovery Channel) 1:16 p h.

Az összetettben (aranysárga trikó):
1. Mencsov 34:23:53 ó
2. Heras 47 mp hátrány
3. Sastre 1:36 p h.
4. Mancebo 1:53 p h.
5. Danielson 3:07 p h.
6. David Blanco (spanyol, Comunidad Valenciana) 3:23 p h.

Hétfőn a La Vall d'En Bas-Ordino Arcalis közötti 206,3 km-es etap vár a mezőnyre, melynek során négy hegy nehezíti majd a versenyzők dolgát.