Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetség, a vízilabdázókkal karöltve, nagyszabású ünnepi gálát rendez vasárnap délután 5 órától a Komjádi uszodában, ily módon is igyekezvén hozzájárulni annak az akciónak a sikeréhez, amely az erdélyi és magyarországi árvízkárosultak megsegítésére indult.

A jótékonysági eseményt megelőzte a Magyar Televízió Sportfőosztályának a felhívása, amellyel a hazai sport világához fordult összefogást, támogatást kérve.

Az MTV székházában tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vizes sportágak legjobbjai különleges versenyek indulóiként vesznek részt a vasárnapi rendezvényen, amelynek egyik csúcspontja lesz az egy a négy elleni vetélkedő, azaz Cseh László és egy különleges összetételű 4x100 méteres vegyes váltó párviadala.

A 400 m vegyesúszás világbajnoka tudniillik azzal a kvartettel küzd meg, amely Gyurta Dánielt, a 200 m mell athéni olimpiai ezüstérmesét is a soraiban tudja, s amelyben várhatóan az ifi Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka mellett helyet kap még a többszörös vb- és Eb-érmes Risztov Éva is.

Lesz azután csillagszóró-váltó, amelynek lényege, hogy futamonként az utolsó mindig kiesik. A rajtolók közé várják a budapesti junior Eb bajnokait, helyezettjeit, a rövidpályás Eb győzteseit, továbbá a júliusban Montrealban világbajnokká előlépett női vízilabda-válogatott és a Kanadában vb-2., olimpiai bajnok férfipólócsapat tagjait is.

A korosztályváltóban a tervek szerint csapatonként legalább egy olimpiai vagy világbajnok, egy négy éven aluli úszópalánta, egy 70 éven felüli klasszis és egy szeniorbajnok áll rajthoz, s bár a szervezés még gőzerővel folyik, a gála kiötlői bíznak benne, hogy Temes Judit mellett megnyerik az ügynek Novák Ilonkát és Székely Évát, aztán a szintén olimpiai bajnok úszók közül Wladár Sándort, Szabó Józsefet, s a maga idején ugyancsak a világelitbe tartozó olyan klasszisokat, mint például Gyarmati Andrea, Hargitay András és Verrasztó Zoltán.

A pólós sztárok, egykoriak és jelenlegiek - Gyarmati Dezsőn át Kiss Gergőig - lőnek majd nem kevésbé kiváló kapusoknak, így a tervek szerint Molnár Endrének, Cservenyák Tibornak, Steinmetz Jánosnak, Kósz Zoltánnak, Széchy Zoltánnak, Gergely Istvánnak, Mátéfalvy Csabának büntetőket.

Az eseményre, amely 17 órától az m2-n élőben látható, a belépés ingyenes, de aki hozzá kíván járulni az árvízkárosultak megsegítéséhez, a bejáratnál lévő perselybe helyezheti el pénzadományát. Ahogy a sajtótájékoztatón egyöntetűen megfogalmazódott: a lényeg, hogy a lehető legnagyobb összeg gyűljön össze a kárenyhítésre.