Vágólapra másolva!
E hét végén van éppen tíz esztendeje, hogy a Noszály Sándor, Markovits László, Köves Gábor, Krocskó József összeállítású magyar teniszválogatott 3-2-re legyőzte az ausztrál együttest Davis Kupa-mérkőzésen a Kisstadionban, s ez a sportág honi történelmének egyik legnagyobb sikere volt.

A szeptember 22-24-ére emlékező "születésnapi" összejövetelre pénteken, a Magyar Sport Házában került sor, ahol az érintettek visszaemlékeztek az akkor történtekre. "Jó formában voltam ugyan, de kilenc tornán vettem részt az összecsapás előtt, így Philippousistól sajnos nagyon nagy verést kaptam. Szerencsére Woodbridge ellen már összekaptam magam, és életem legnagyobb mérkőzésén sikerült is nyernem" - nyilatkozta Noszály Sándor.

A magyar csapat hőse Krocskó József volt, aki először Todd Woodbridge (5:7, 6:2, 6:3, 6:1), majd a mindent eldöntő összecsapáson Mark Philippousis ellen (6:4, 6:4, 3:6, 6:3) diadalmaskodott.

"Olyan jól kezdtem a mérkőzést, hogy 2-0-ra elhúztam, ezért gyorsan el is veszítettem a harmadik játszmát. Magam sem akartam elhinni, hogy nyerhetek, mégis sikerült" - mondta Krocskó.

A magyar csapat másik vereségét a Markovits László, Köves Gábor duó "szedte össze", ennek ellenére gyönyörű emlékeket idézett fel az érintettekben a találkozó. "2-0-ra vezettünk minden idők egyik legjobb párosa ellen, de sajnos elfáradtunk. Woodford és Woodbridge egy pillanat alatt ritmust váltott, amit mi már nem tudtunk tartani" - így Köves.

A magyar csapat akkori győzelmével bejutott a Világcsoportba.