Vágólapra másolva!
A kölni bíróság ártatlannak nyilvánította a doppingolással vádolt Bernard Lagatot, és közös nyilatkozat kiadására kötelezte a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), melyben a két szervezet elismeri a versenyző ártatlanságát.

Ugyanakkor elutasították a futó kártérítési igényét. Lagat 500 ezer eurót szeretett volna kapni azért, mert igazságtalanul vádolták meg tiltott szer használatával. "Lagatot rehabilitálták, ez azt jelenti, hogy pert nyert a két sportszervezet ellen, számunkra ez a fontos" - mondta Michael Lehner, az atléta ügyvédje.

A kenyai születésű, amerikai színekben versenyző futót 2003. augusztus 8-án edzés közben ellenőrizték, és szervezetében doppingszert mutattak ki. Az IAAF azonnal felfüggesztette a versenyzői engedélyét. Bő másfél hónappal később a szeptember 29-i, Kölnben elvégzett B próba azonban negatív lett, ezért az IAAF október 1-jén felmentette Lagatot a doppingvádak alól.

Az athéni olimpián 1500 méteren ezüstérmes atléta a felfüggesztő határozat miatt nem állhatott rajthoz a párizsi világbajnokságon és több Golden League-viadalon, ami komoly presztízs- és anyagi veszteséget jelentett számára.