Társoldalunk:

Kovács Rita visszatérhet a hosszútávúszáshoz

2005.11.26. 16:10

Az úszók 2006-os magyarországi Európa-bajnoksága keretében a margitszigeti Hajós uszodában vetélkedő "medencések" mellett - a Balatonon - a nyíltvízi úszók is megküzdenek majd a kontinenselsőségért, s könnyen előfordulhat, hogy a legjobbak között ott lesz a sportolói pályafutását újrakezdő korábbi vb-második, Eb-aranyérmes klasszis, a most 35 éves Kovács Rita is.

A nyíregyháziak kiválósága 1998-ban hagyott fel a versenyszerű hosszútávúszással, igen sikeres karrierrel a háta mögött, hiszen a legsikeresebb magyar vízi maratonistaként két ízben is volt Európa-bajnok, egyszer 25, egyszer pedig 5 kilométeren, előbbi távon világbajnoki ezüstéremmel, a rövidebbiken pedig egy Eb-bronzzal is gazdagította  gyűjteményét.

Hosszú szünet - mondhatni hét szűk esztendő - után ezen a nyáron tette meg az első lépéseket az újrakezdés irányában, de komolyabbra csak a közelmúltban fordult a dolog: azt követően határozott - régi-új edzőjével, Vajda Tamással egyetértésben - a teljes értékű visszatérés mellett, hogy a nyíltvízi úszás ma már három hivatalos távja közül egyet, a 10 kilométeresek versenyét felvették a nyári olimpia műsorára is, és Pekingben ebben a számban először osztanak ötkarikás érmeket. 

"Márpedig nekem olimpiai érmem még nincs, ez hiányzik a kollekcióból, s mivel a visszatérési próbálkozásom igen biztató, edzőmmel úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Előbb a jövő nyári magyarországi Eb-n szeretnék helyt állni, majd aztán következhet, ha minden összejön, a pekingi olimpia is!"- mondta szombaton Kovács Rita. 

Aki jelenleg egyesületen kívüli, szponzorai nincsenek, de bízik benne, hogy a befektetett energia megtérül, s a szövetség, meg mások remélt támogatásával  minden szempontból eredményes lesz a visszatérése. 

Vajda Tamás szerint klasszis tanítványa mit sem vesztett régi tudásából, s a nyári előalapozás után szeptembertől végzett tudatos munka, a heti 8-9 edzés nyomán szakmailag kifogástalan mozgással, érett versenyzőként, egyre jobb kondícióban végzi a felkészülést és már most nagyon jó időket produkál.

"Az biztos, hogy sem rajta, sem rajtam nem fog múlni a siker..." - jelentette  ki Kovács Rita edzője.