Társoldalunk:

Szövetségi kapitányt keresnek a súlyemelők

2005.12.13. 19:30

Pályázatot írt ki a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) a szövetségi kapitányi posztra, amely szeptember 15-e óta betöltetlen, miután az athéni magyar doppingügyek nyomán a tisztet addig ellátó Imrő Dezső - Komáromi Lajos akkori szövetségi elnökkel megállapodva - közös megegyezéssel távozott.

Az MSSZ keddi elnökségi ülésén döntött arról, hogy december 15-i kezdettel egy hónapon át várja a tisztség betöltésére magukat alkalmasnak érző, az alkalmazási feltételeknek megfelelő, a szükséges ismeretek és tapasztalatok birtokában levő szakemberek jelentkezését. 

"Felsőfokú szakmai képesítés mellett minden pályázónak kellő nemzetközi és hazai tapasztalata is kell, hogy legyen, s azt várjuk el a győztestől, hogy egészen a 2008-as pekingi nyári ötkarikás játékokig dolgozza ki sportágfejlesztési tervét, vázolja olimpiai felkészülési elképzeléseit mind a két szakágat, a nőt és a férfit illetően egyaránt, s a komplex anyag terjedjen ki az utánpótlás-nevelésre is" - összegezte a leendő szövetségi kapitánnyal kapcsolatos elvárásokat Fehér Tamás, a szövetség október 22-én megválasztott új elnöke.

KAPCSOLÓDÓ CIKK