Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban, a sakk Világkupa döntőjét az örmény Levon Aronyian és az ukrán Ruszlan Ponomarjov vívja. A rapid rájátszás során Ponomarjov jobban bírta a nagy feszültséget, az első játszmában a "halál torkából" szabadult meg az orosz Alekszandr Griscsuk ellen, s ráadásul meg is nyerte a partit, majd újabb nyeréssel jutott a döntőbe. A helyosztók során a legnagyobb tétje a világbajnok-jelöltséget biztosító meccseknek volt. A 15 éves norvég csodagyerek, Magnus Carlsen sikerrel vívta meg csatáját az orosz Vlagyimir Malahovval szemben. A nagy visszatérő, az amerikai Gata Kamszky is világbajnok-jelölt lett.

A sportkedvelők szeretik a drámákat, a kiélezett helyzeteket, amikor például fociban a tizenegyesek, kézilabdában a hetesek döntik el egyenlő erők küzdelmét. A sakkban 1997 óta mindezt a rapid rájátszások, a villámpartik, s végső esetben a "hirtelen halál" játszma biztosítja.

Hanti-Manszijszkban már a hatodik fordulóig is láttunk váratlan fordulatokat, de a hajrá rendkívüli izgalmakat tartogat a sakkrajongók számára. Összehasonlíthatatlanul könnyebb a partikat élő adásban, az interneten figyelni, mint a ketyegő sakkóra mellett a partikat játszani, a pillanat törtrésze alatt döntést hozni.

Orosz hírforrások szerint Alekszandr Griscsuk az ukrán Ruszlan Ponomarjov elleni párharcában egyszerűen elnézte a színelosztást, azt hitte, hogy az első, nem rapid partiban sötét lesz. Megérkezett a játszmára, s kiderült a tévedése. A csalódottsággal nem tudott megbirkózni, eltékozolt egy világossal játszott partit, majd kiremizte a másodikat, s jöhetett a rapid tempójú küzdelem.

Két tiszt a bástyáért, már-már elkönyveltük az orosz nagymester győzelmét, amikor hibák sorozatával elvesztette a partit. Sötéttel már esélye sem volt, Ponomarjov kettős győzelemmel jutott a döntőbe. Az ukrán exvilágbajnok azt ígérte két hónappal korábban, hogy a jövőben csak a sakkra koncentrál, fenyegetését beváltotta, ismét világbajnok-jelölt lett, az első helyért játszhat az örmény Levon Aronyiannal. A Világkupa győztese a világbajnok-jelölti párosmeccseken az első kiemelt, a leggyengébb Élő-pontszámúval küzdhet meg.

A 15 éves Magnus Carlsen lesz az ellenfele. A norvég csodagyerek a szibériai olajvárosban sakktörténelmet írt. A 128 fős mezőnyben a 2570 Élő-pontos szőke fiút a 97. helyre rangsorolták. Magnus először a FIDE grúz alelnökét, Zurab Azmaiparasvilit búcsúztatta, majd a tadzsik Farrukh Ammanatovot győzte le. A bolgár világbajnok szekundánsa, Ivan Cseparinovnál is jobban snellezett.

Nagy falat volt az orosz Jevgenyij Barejev, a francia Joel Lautier is hibázott, majd Kramnyik egyik szekundánsa is kénytelen volt helyet hajtani előtte. A nagy visszatérő, az amerikai Gata Kamszky is megbirkózott a feladattal. Az egykori orosz titán már amerikai színekben 1996-ban Anatolij Karpovval szemben a FIDE világbajnoki címéért döntőt játszott, nehezen emésztette meg a vereséget, s inkább a civil életre készült. Egyetemi tanulmányai miatt hanyagolta a sakkot, s nagy meglepetés volt indulása a Világkupán. Aligha bánta meg döntését, jövő őszig bőven van ideje, hogy "visszaprogramozza" magát, s ismét nagy célokat tűzzön maga elé.