Vágólapra másolva!
Kovács Melinda, a Debreceni Sportiskola 17 éves atlétája doppingolással vádolta meg versenyzőtársait. Állítása szerint öt társa az eritropoetin (EPO) nevű tiltott teljesítményfokozó szerrel élt.

Kovács az RTL Klub híradójában azt állította: egy májusi budapesti orvosi vizsgálat során szem- és fültanúja volt csapattársa edzőjének és az orvos beszélgetésének, amely arról szólt, mikor kell beszedni az EPO-t, hogy a szer a versenyig kiürüljön az atléták szervezetéből.

A sportiskola üzemeltetője januártól a Debreceni Sportcentrum Kht. lesz. Ügyvezető igazgatója, Orendi Mihály elmondta, hogy hétfőn 11-kor a Sportiskola és a Kht. közös sajtótájékoztatót tart, ahol bebizonyítják a megvádolt versenyzők ártatlanságát. Összesen öt sportolót nevezett meg Kovács Melinda.

Orendi elmondta: mindegyiküket doppingvizsgálatnak vetették alá, a mintákat Bécsben elemezték, valamennyi lelet negatív lett, és ezt a laboratórium írásban is megerősítette.

A megvádolt versenyzők a távirati iroda információi szerint edzőjükkel együtt új egyesületet alapítottak, és a Dereve Klubban készülnek tovább.