Vágólapra másolva!
Egy újabb forró nap az Australian Openen. A nőknél Martina Hingis, Kim Clijsters és Amelie Mauresmo is gyözöttt a 16 közé kerülésért, Szávay Ágnes páros partnerét viszont kiütötte a hőség. A férfiaknál Sebastien Grosjean rangadót nyert, Dominik Hrbaty harmadszor örülhetett az ötödik játszma után, két német is a negyedik fordulóba jutott.

Siklós Erik helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Gyorsan változik a világ. Tavaly karácsony előtt még egy dollárra százötvenet adtak a helyi fogadóirodában Martina Hingis esetleges győzelméért az Australian Openen. Ma már a svájci a második az esélyesek listáján, és az odds 150-ről 4,5-re esett. A mai állás szerint a Centerbet-iroda több mint 300.000 dollárt bukna, ha Hingis a csúcsra érne Melbourne-ben. Egy osztrák fogadó ugyanis négy hete ezer dollárt tett a sikerére, amikor 67 volt az odds.

"Nem volt annyira könnyű eljutni a negyedik fordulóig, ahogy azt néhányan az eredmények alapján gondolják. Ma is 1:3-ra álltam az első játszmában. Nem játszottam igazán jól, de győztem és ez a fontos" - értékelt a harmadik, Iveta Benesova elleni mérkőzése után a svájci. "Ilyen körülmények között csak az tud teljesíteni, aki fizikálisan maximálisan felkészült, csak a fitt játékosok képesek ezt túlélni. Elégedett és boldog vagyok, hogy a negyedik fordulónál tartok, és lehetőségem van tovább küzdeni. Az elvárás folyamatosan nő, mint ahogy az önbizalmam is mérkőzésről mérkőzésre egyre nagyobb."

Ránk ijesztett Michaella Krajicek. Szávay Ágnes páros partnere akkor játszott a centeren, amikor a nap még szabadon tűzve forró katlanná tette a Rod Laver Arénát. Az élet többnyire apróságokon múlik: ha Hingis nem intézi el Benesovát 66 perc alatt, és mondjuk fél órával tovább tart a meccs, akkor a holland valószínűleg már fedettben kezd Amelie Mauresmoval. Így azonban maradt a kánikula, aminek következtében a 17 éves lányt rosszul lett, görcsölt a hasa, és homályosan látott. Az első játszma elvesztése (2:6) után feladta a mérkőzést. Izgulhattunk, mi lesz a párossal. Szerencsére, ma nem kellett pályára lépniük, Krajicek pedig kérte a szervezőket, ne kelljen korán játszaniuk holnap, mert - elsősorban Szávay miatt - nem akarja feladni a mérkőzést.

A legjobb 16 közé jutott játékosok közül a szlovák Dominik Hrbaty dolgozott a legrosszabb órabérért ezen a héten Melbourne-ben. A pozsonyi a maximális 15 játszmát darálta végig, összesen 10 óra 25 percet teniszezve, időnként közel 40 fokos kánikulában. Ezzel épp úgy 76.250 ausztrál dollárnál tart, mint Andy Roddick. Az amerikainak azonban 4 óra 40 perc is elég volt az első három mérkőzésének a megnyeréséhez. A helyzet persze még változhat, mert mindketten versenyben vannak a bajnoknak járó 1.220.000 dolláros csekkért. Hrbaty ma a 22 éves Igor Andrejevvel csatázott a Margaret Court Arénában. Miközben a két nagyobbik stadion tetejét már összeeresztették, és a többi pályán nem játszottak a brutális meleg miatt (délután egy órakor újra életbe lépett az extrém hőség szabály), a szlovák és az orosz az utolsó töltényig tüzelt. Hrbaty kedden 0:2-ről, csütörtökön 2:0-ról nyert öt játszmában, szombaton tovább variálta a forgatókönyvet, a döntő játszmában 1:4-reállt, de a vége megint happy end lett. Nem példanélküli a 28 éves pozsonyi produkciója: tavaly Thomas Johansson jutott így a legjobb tizenhatig. Nem fogják eltalálni, ki állította meg a svédet a negyedik fordulóban? Igen, Dominik Hrbaty.

Akár a meglepetések között is elkönyvelhetnénk a hatodik kiemelt Guillermo Coria harmadik fordulós búcsúját. Hiba lenne, mert az argentint az a francia Sebastien Grosjean győzte le, aki tavaly ugyan visszacsúszott a ranglistán, de nem felejtett el teniszezni, és nem véletlenül volt már elődöntős Melbourne-ben, Wimbledonban és a Roland Garroson is. Grosjean az első játszmát 0:2-ről nyerte 6:2-re és úgy tűnt, a folytatás sima lesz, de a harmadik szettben megtorpant, sőt majdnem a negyedikben is (5:1-ről 5:4 lett).

A táblának ebben a negyedében immár a francia a legesélyesebb a négy közé kerülésre. Ez lett volna Lleyton Hewitt helye, de az ausztrál kiesett és most még az is kérdés, vállalja-e a játékot február elején a Davis-kupában a svájciak ellen Genfben, salakon. Általános vélemény, hogy a jelenlegi Hewittnak nincs esélye újra a világranglista élére kerülni. Patrick Rafter, Mats Wilander és John Newcombe is azt tanácsolta neki, változtasson a játékán, mert a jelenlegi már kevés a boldogsághoz.

Jó napjuk volt a németeknek. Tommy Haas elhúzta a mézesmadzagot az ausztrálok előtt, de nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából. A helyi fiú, Peter Luczak a tavalyi US Openen megnyerte ellene az első játszmát, de ennél többre hazai pályán sem volt képes az egykori világranglista-második ellen. A másik germán reménység, Nicolas Kiefer nagyobb skalpot gyűjtött be. A spanyol Juan Carlos Ferrero legyőzése négy játszmában tiszteletet parancsoló eredmény, nem véletlenül örült annyira a német, amikor egy ásszal pontot tett a történet végére.

női egyes, harmadik forduló:
Schnyder (svájci 7.) - Nakamura (japán) 6:2, 6:3
Miszkina (orosz, 12.) - Arvidsson (svéd) 6:3, 6:1
Vaidisova (cseh, 16.) - Pennetta (olasz, 20.) 6:4, 6:2
Mauresmo (francia, 3.) - M. Krajicek (holland) 6:2, Krajicek feladta
Hingis (svájci) - Benesova (cseh) 6:4, 6:1
Stosur (ausztrál) - Bammer (osztrák) 7:5, 4:6, 6:3
Schiavone (olasz, 15.) - Sanchez Lorenzo (spanyol) 6:0, 6:0
Clijsters (belga, 2.) - Vinci (olasz) 6:1, 6:2

férfi egyes, harmadik forduló:
Haas (német) - Luczak (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:4, 6:4
Hrbaty (szlovák, 12.) - Andrejev (orosz, 23.) 1:6, 6:4, 6:3
Chela (argentin) - Vliegen (belga) 6:1, 6:4, 6:4
Kiefer (német, 21.) - Ferrero (spanyol, 15.) 6:3, 6:2, 5:7, 6:2
Mathieu (francia) - Horna (peru) 7:6(3), 7:6(7), 6:1
Grosjean (francia, 25.) - Coria (argentin, 6.) 6:2, 6:2, 3:6, 6:4