Vágólapra másolva!
Miló Viktória, a WIBF-GBU profi boksz világszövetség légsúlyú világbajnoknője edzőt és lakóhelyet is cserélt, s a nyíregyházi évek után immár Füzesy Zoltánnal készül Budapesten. A jövő héttől pedig egy fitneszközpontban ő maga tart boksz-aerobik és kungfu-aerobik órákat, s egyelőre próbál megbarátkozni a fővárosi élettel.

- Mi sarkallta arra, hogy Nyíregyházáról Budapestre költözzön?
- Egyrészt azért jöttem fel a fővárosba, hogy itt egy új környezetben, ifjabb Füzesy Zoltán személyében új edző mellett megújuljak. Ám azt se tagadom, a boksz mellett most már egyre inkább foglalkoztat az is, hogyan alakítsam tovább az életemet, ha majd befejezem a versenyzői pályafutásomat. S az tagadhatatlan, hogy Budapesten sokkal több a lehetőség, mint bárhol máshol az országban. Egyelőre persze még az ökölvívás az első számomra, és ez három évig még biztosan így lesz.

- Az eddigi edzőjétől, Nagy Lajostól békességben vált el?
- Abszolút békében, ahogy hivatalosan szokták mondani, közös megegyezéssel. Megköszöntem Lajosnak a három éves közös munkát, és soha nem fogom elfelejteni, hogy neki köszönhetően lettem világbajnok. Egyébként a jó viszony olyannyira megmaradt köztünk, hogy megbeszéltük, amikor hétvégenként haza jövök Nyíregyházára, akkor nála edzek.

- Azáltal, hogy Budapestre költözött, esetleg komolyabb edzőpartnerei is lettek?
- Igen, bár Chamie Gina nem ökölvívó, hanem profi kick-boksz Európa-bajnok. Vele egyébként már korábban is kesztyűztem, csak akkor ő jött le hozzám néhány alkalommal Nyíregyházára. Most egyszerűbb lesz a helyzet, hogy én is Budapestre kerültem.

- Mikor költözött fel?
- Alig több mint egy hete.

- Megbarátkozott a fővárossal?
- A nagy nyüzsgés kicsit még szokatlan, de többnyire pozitív benyomásaim vannak. Meglepődtem, hogy milyen sokan felismertek, mint például a legelső napomon a kulcsmásolónál, ahol nem is fogadtak el tőlem pénzt. Egy másik üzletben pedig, ahol illatszereket vásároltam, az eladók autogramot kértek, cserébe pedig adtak húsz százalék kedvezményt. De az is megesett, hogy a metróban három kislány szúrt ki, hogy ni csak, ott a bokszoló lány, a Miló Viki, és épp szálltam be a kocsiba, ők meg ki, de az ablakon keresztül integettek nekem. Ez nagyon jól esett, mert általában azért azt tapasztalom, hogy a főváros nagyon személytelen, rideg, mindenki rohan, és csak magával van elfoglalva. Ezt még meg kell szoknom. No és a városon belüli távolságokat is.

- Sokat kell naponta utaznia?
- Az Oktogonnál lakom, és innen háromnegyed órába telik, hogy odaérjek az edzésre. A jövő héttől ráadásul éppen az ellenkező irányban fogok dolgozni, és már lemértem, hogy a munkahelyem és az edzőterem között másfél órás út vár rám, amit naponta kétszer kell megtennem.

Forrás: [origo]

- Hol dolgozik majd?
- Egy fitneszközpontban tartok boksz-aerobik és kungfu-aerobik órákat. Úgy néz majd ki egy átlagos napom, hogy reggel először elmegyek edzeni, majd 9-től én tartok edzést, aztán haza rohanok ebédelni, majd irány a délutáni bokszedzés, este pedig 8-tól vagy 9-től megint csak a fitneszterem. Vagyis reggel fél 7-től majdnem éjfélig folyamatosan talpon leszek.

- No és mikor lesz a ringben, mondjuk Regina Halmich ellen? Mert felvetődött, hogy a német klasszis önnel akar bokszolni.
- A ZDF televízió valóban ezt szellőztette meg, de konkrét ajánlatot egyelőre nem kaptam Halmich menedzsmentjétől. Jelenleg nyugvóponton van az ügy, ám ez nem jelenti azt, hogy a meccsünk már biztosan nem jön össze.

- Menedzsere, Rácz Félix nem csak a Regina Halmich elleni mérkőzést szeretné tető alá hozni, hanem a Csábi Bettina elleni visszavágót is. Erről mit gondol?
- Ez a meccs valószínűleg összejön 2006-ban, bár erről sincsenek még konkrétumok. Így egyelőre nem tudom, hogy milyen címért és milyen súlyban csapnánk össze, ám az biztos, hogy a mérkőzésünk megint különleges helyzetet teremt, hiszen Betti két súlycsoporttal felettem bokszol. Egyébként természetesen a saját győzelmemet várom, ha nem így lenne, akkor nem is vállalnám a mérkőzést.

- Mikor lép biztosan ringbe legközelebb?
- Egy hónapon belül biztosan lesz mérkőzésem, de a helyszín és az ellenfél személyét illetően még zajlanak a tárgyalások.

Fábik Tibor