Vágólapra másolva!
Bodrogi László, a francia Crédit Agricole magyar légiósa szeptemberben megkísérli megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát.

Az AFP a csapat sportigazgatójára, Roger Legeay-re hivatkozva közölte, hogy a felkészülésben szakmai tanácsokat ad majd a brit Chris Boardman, aki a jelenlegi legjobb, a cseh Ondrej Sosenka előtt tartotta a rekordot.

"László először szélcsatornás teszteket végez, az idény nagy részében azonban a hagyományos országúti program vár rá. Csak a Tour de France után foglalkozik majd kizárólag a csúcsdöntéssel, feltéve, ha nevezzük a francia körversenyre" - mondta Legeay.

A kísérletre szeptember közepe után, egy héttel a salzburgi időfutam-világbajnokság előtt kerül sor, a bordeaux-i velodrómban. Bodrogi László - aki kedden érkezett haza az idény első jelentősebb viadaláról, az ausztráliai Tour Down Under versenyről, amelyen 46. lett összetettben - úgy nyilatkozott, hogy most kezdik el építeni a kerékpárt és az első teszteket áprilisra tervezik.

"A felkészülés az egyórás rekordra speciális tréningeket igényel. Többfajta áttételt, testtartást kell kipróbálni. Elöl 51, 52 vagy 53, hátul pedig 13, 14 vagy 15 fogszámú fogaskereket szerelünk fel. Az érvényes csúcs részidőit is kielemezzük. Szándékom szerint az utolsó fázisig mindig egy picivel jobbnak kell lennem, és aztán a hajrában kiadok magamból mindent" - mondta Bodrogi.

Ondrej Sosenka tavaly július 19-én, Moszkvában javította 49,700 kilométerre a 60 perces kerékpározás rekordját. A nemzetközi szövetség 2000-ben döntött arról, hogy, amennyire lehet, gátat szab a technológiai fejlődésből adódó csúcsjavításoknak, és szabályozta, hogy milyen biciklivel lehet kísérletet tenni.