Vágólapra másolva!
Molnár Krisztina a női rúdugrásban 445 cm-es eredménnyel győzött a budapesti nemzetközi fedett pályás atlétikai versenyen, s ezzel az eredménnyel teljesítette a márciusi moszkvai világbajnokság kiküldetési szintjét is. Az UTE versenyzőjének az országos csúcsot jelentő 455 cm-es magasságon három biztató kísérlete volt a Téli sátorban. Győrffy Dóra női magasugrásban 194 cm-rel ugyancsak vb-résztvevő lett.

Videoriport az eseményről

Molnár Krisztina az elmúlt héten egy hazai felkészülési versenyen már közel került a vb-szinthez, mi több, akkor néhány percig azt is hihette, hogy már biztos világbajnoki résztvevő. Tudniillik átjutott a 445 centire tett léc fölött. Ám a magasság utánmérésekor kiderült, hogy valójában csak 443-at ugrott, a versenybírók nem emelték meg kellőképpen a magasságot...

A tavaly év végén lebontott Olimpiai Csarnok szomszédságában felhúzott Téli sátorban pénteken nem volt hiba a mérce körül. Sokáig Molnár sem hibázott: 400-centin szállt be, majd a 420-at és a 435-et is rutinból vitte át elsőként, de a 445 sem okozott gondot neki. Ezután 455-re tetette a lécet, s ahogy mondani szokás, az országos csúcsot jelentő magasságon három biztató kísérlete volt. Így a magyar rekordot továbbra is 453-mal tartja - ez szabadtéri eredmény -, de ha az idénykezdését nézzük, vélhetően nem sokáig. Az viszont már biztos, hogy indulhat a moszkvai fedett pályás világbajnokságon, hiszen a nevezési szintet a 445-tel abszolválta.

- Minek tudható be, hogy ilyen remek formában kezdte az évet? - kérdeztük Molnár Krisztinát.
- Annak, hogy tavaly nagyon elszúrtam a világbajnokságot... Helsinkiben egyáltalán nem úgy szerepeltem, ahogy szerettem volna, s ez arra sarkallt, hogy az idei szezonra minél előbb elkezdjem a felkészülést. Szeptemberben bele is vágtam a munkába, s meglett az eredménye, hiszen a korábbi legjobb fedett pályás eredményemet, ami 440 centi volt, még 2003-ban értem el; idén pedig már ugrottam 443-as, most pedig 445-öt.

- Ha a 445 után esetleg nem 455-re emeltet, hanem csak 450-re, lehet, hogy az is megvan.
- Elképzelhető, de nekem idén nagyobb terveim vannak. A 445-öt edzéseken is teljesítettem, és most szerettem volna új magyar csúcsot ugrani. Ez nem jött össze, de mégsem vagyok elégedetlen, mert régen fordult elő, hogy ilyen jó ugrásaim lettek volna 450 feletti magasságon.

- Legközelebb hol ugrik neki a magyar csúcsnak?
- Vasárnap Karlsruhéban indulok egy nemzetközi versenyen.

- A 445 centivel mindenesetre már biztos vb-résztvevő, s töprenghet, hogyan juttassa el biztosan a rúdjait Moszkvába...
- Hát igen, legutóbb a birminghami vb-n nagyon megjártam, mert csak Párizsig hozták el a rúdjaimat, s a versenyen kénytelen voltam másoktól kölcsönkérni. De ez így már eleve nem sülhetett el jól. Az biztos, hogy most jobban odafigyelek a dolgokra, s persze bízom abban, hogy Moszkvába olyan méretű gépek repülnek, amelyekre a rudak is felférnek.

A női rúdugrásban Molnár Krisztina mögött egyéni legjobbját, 430 centit beállítva Vaszi Tünde végzett a második helyen. Az Eb-3. és vb-4. távolugrónő elmondta, hogy a nyári göteborgi szabadtéri Eb-n távol- és rúdugrásban is szeretne indulni. "A mostani 430 centis eredményem jó kiindulási alap, ebből kell építkeznem, hogy stabilizáljam a formámat. Arról sem mondok le, hogy rúdugrásban kijussak a fedett pályás vb-re, de igazából a szabadtéri szezonra készülök" - nyilatkozta Vaszi Tünde.

Molnár Krisztinához később csatlakozva a a női magasugrást megnyerő Győrffy Dóra is teljesítette a vb-szintet. A fedett pályán Eb-ezüstérmes Győrffy 190 cm-ig minden magasságot elsőre vitt, majd a moszkvai repülőjegyet érő 194-en harmadikra jutott át.

* * *

Az orosz 4x400 m-es női váltó Glasgow-ban megdöntötte saját fedett pályás világcsúcsát, amelyet még a 2004-es budapesti világbajnokságon állított fel - jelentette az MTI. A Julija Guscsina, Olga Kotljarova, Olga Zajceva, Olesszja Krasznomovec összetételű csapat 3:23.37 percre javította a rekordot az országok közötti viadalon. A magyar fővárosban elért csúcs 3:23.88 perc volt. Kiváló eredmény született női magasugrásban is a vb-címvédő svéd Kajsa Bergqvist jóvoltából, aki elsőre vitte a 201 centimétert.

Fábik Tibor