Vágólapra másolva!
A svájci Roger Federer nyerte a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, amelyben négy játszmában, 5:7, 7:5, 6:0, 6:2-re diadalmaskodott a ciprusi Markosz Bagdatisz felett.

A világelső sorozatban harmadik, pályafutását tekintve pedig hetedik Grand Slam-győzelmét szerezte meg egyesben. Viszonylag "békésen" kezdődött a finálé, egészen 2:2-ig mindkét teniszező biztosan nyerte saját adogatójátékát.

Ekkor azonban váratlanul - igaz Federer három komoly hibájának következtében - a ciprusi brékelte Federert és előnyhöz jutott. A világelsőt azonban nem olyan fából faragták, hogy elviselje az ilyen megaláztatásokat, így azután azonnal visszavette, amit elveszített. Ám 5:5-nél újra akadozni kezdett a korábban megbízható svájci "óraszerkezet", és a ciprusi, aki egyáltalán nem rettent meg a háló másik oldalán tornyosuló klasszistól, kíméletlenül kihasználta ellenfele hibáit, újra brékelt és az első szettért adogathatott (6:5).

Bagdatisz két játszmalabdához jutott és már az elsőt kihasználva, 43 perc alatt nyerte az első szettet. Korábbi három meccsükön a ciprusi még játszmát sem nyert Federerrel szemben. A folytatásban (55 perc) továbbra is Bagdatisz villogott: hiába kergette Federer az egyik oldalról a másikra, amit lehetett visszaadott, elképesztő vágtákat mutatott be és azonnal brékelte hibát-hibára halmozó ellenfelét. Sőt, két labdája volt a 3:0-hoz, ám a tavalyelőtti bajnok sikerrel hárított, sőt ő is brékelt, és nagy nehezen kiegyenlített (2:2).

Ezt követően 5:5-ig fej fej mellett a két játékos, majd Federer megnyerte a saját adogatását, Bagdatisznak pedig három labdája is volt ahhoz, hogy a szett rövidítéssel érjen véget. Nem így történt: a svájci váratlanul rohamozni kezdte a hálót és ezzel annyira megzavarta a ciprusit, hogy az eltékozolta előnyét és ezzel az első helyen kiemelt kiegyenlített.

A harmadik szettben már a "régi" Federer volt a pályán: szinte tetszése szerint nyerte a pontokat, a játékokat, majd 23 perc alatt már nála volt az előny. Bagdatisz ugyan mindent megpróbált, továbbra is lelkesen futott, visszaadott mindent, amire képes volt, a labdameneteket azonban többségében a svájci nyerte.

A negyedik, egyben utolsó felvonásban a ciprusi már az elején elvesztette az adogatójátékát, ráadásul egy alkalommal a vádlijához kapott és leült egy kicsit pihenni a pályára. Azután mégis felállt és lelkesen folytatta a játékot, de ezúttal a lelkesedés már kevés volt (3:0). A pihenőnél bejött az orvos és megmasszírozta a lábát, de ez sem sokat segített rajta, Federer szinte akkor nyert pontot, amikor akart. Újabb 42 perc elteltével meccslabdához jutott, amelyet könyörtelenül ki is használt.

A trófeát az aréna névadója, Rod Laver adta át a könnyekig meghatódott svájci klasszisnak. Az ausztrál legenda pályafutása során 47 egyéni és 37 páros tornagyőzelmet aratott, az 1962-es és az 1969-es idényben mind a négy Grand Slam-viadalon a legjobbnak bizonyult.

Nem távozik trófea nélkül Melbourne-ből Martina Hingis: a svájciak több mint három év után visszatért klasszisa vegyespárosban, az indiai Mahesh Bhupathi oldalán nyert. A korábbi világranglista-vezető, aki egyesben a saját és a szakma várakozásait túlteljesítve a negyeddöntőig jutott, pályafutása során először nyert ebben a számban GS-versenyen.

"Senki nem tudta, hogyan fogok itt játszani, ezért köszönöm Mahesh-nek, hogy volt bátorsága velem együtt benevezni" - mondta a 25 éves játékos partneréről, aki immár hatodik GS-trófeáját gyűjtötte be vegyespárosban - mindegyiket más társsal

férfi egyes, döntő:
Federer (svájci, 1.) - Bagdatisz (ciprusi) 5:7, 7:5, 6:0, 6:2

vegyespáros, döntő:
Bhupathi, Hingis (indiai, svájci) - Nestor, Lihovceva (kanadai, orosz, 6.) 6:3, 6:3