Társoldalunk:

Budapesten a világ legjobb kardvívói

2006.02.02. 21:57

Budapest ötszáznyolcvan pontján hirdeti óriásplakát a pénteken és szombaton rendezendő Gerevich-Kovács-Kárpáti férfikard-Világkupát, amelyen a mezőny még a névadó három legenda emlékéhez is méltó, pedig Gerevich Aladár hét, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf hat-hat olimpiai aranyérmet nyert annak idején.

Ma már ilyen magasságokba persze egyetlen kardvívó sem emelkedhet, hiszen Gerevich 1932 és 1960 között hat olimpián szerepelt, s az utolsó aranyérmét, Rómában 50 évesen szerezte. A maiak közül leginkább az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov érhet a nyomába, aki 33 évesen négy ötkarikás elsőséget jegyez, úgy, hogy Athénban csak egy bronzot nyert, csapatban. Viszont már az 1992-es barcelonai olimpián, 19 évesen aranyérmes volt a FÁK csapatával. Atlantában egyéniben és csapatban is, Sydneyben csapatban győzött. S most itt lesz a budapesti Világkupán, mint ahogy még két egyéni olimpiai aranyérmes, a román Mihai Covaliu Sydney, az olasz Aldo Montano Athén bajnokaként. Utóbbira igazán emlékezhetünk, hiszen az első helyért vívott asszóban Nemcsik Zsoltot győzte le hatalmas csatában.

A Gerevich-Kovács-Kárpáti Világkupán egyébként a világranglista első tizenhat helyezettje közül tizenhárman pástra lépnek; ami pedig összlétszámot illeti, 18 ország 127 reprezentánsa, köztük 28 magyar indul. A hazai versenyzők közül a papírforma alapján az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt juthat a legtovább, akitől ezt az idei eredményei alapján is remélhetjük. A Vasas vívója ugyanis mindkét ez évi Világkupa-versenyén beverekedte magát a nyolcas döntőbe, Isztambulban bronzérmes lett, Tuniszban pedig a hatodik helyen zárt. Nébald György szakági szövetségi kapitány reméli, hogy Nemcsik lendülete kitart a hét végi versenyre is.

A Renault-kupáért kiírt viadal a selejtezővel pénteken 14 órakor kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban. A világranglista első tizenhat helyezettjének ekkor még nem kell pástra lépnie, így többek között a negyedik Nemcsik, valamint a tizenkilencedik, ám a három hiányzó miatt tizenhatodik helyre előrelépő Decsi Tamás is csak szombaton kapcsolódik be a küzdelmekbe. Nemcsik és Decsi mellett még Lengyel Balázs, Fodor Kende, Lontay Balázs és Kósa Miklós is képes lehet a legjobbak közé kerülni.

A 64-es táblán szombaton 9 órától a Tornacsarnokban vívják az asszókat, a nyolcas döntőt pedig 14 órától ismét a Nemzeti Sportcsarnokban rendezik.

Fábik Tibor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK