Társoldalunk:

Henin bizonyított, Sarapova előrelépett

2006.02.27. 8:17

Az amerikai Andre Agassi bejelentette, hogy kihagyja a salakpályás idényt és minden energiájával a wimbledoni tenisztornára koncentrál. A 35 éves játékos döntését azzal indokolta, hogy a salakspecialistákkal már nem tud lépést tartani és túl megerőltetők számára ezek a versenyek. Tavaly hátfájása miatt ki kellett hagynia a wimbledoni versenyt is.

A veterán csillag, azt mondta, hogy az  idén mindent a wimbledoni felkészülésnek rendel alá: "Realista vagyok, tudom, hogy képtelen lennék felvenni a küzdelmet a salakspecialistákkal, ezért az angliai viadal előtt majd néhány füves pályás versenyen indulok."

Agassi negyedik kiemeltként részt vesz a hétfőn kezdődő, egymillió dollár összdíjazású dubaji tornán: első ellenfele a brit Greg Rusedski lesz.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK