Vágólapra másolva!
Az utóbbi évek legszűkebb mezőny vett részt a pénteken elkezdődött, 89. asztalitenisz országos bajnokságon, Miskolcon. A nőknél mindössze 42-en, a férfiaknál pedig 75-en neveztek.

A Városi Sportcsarnokban zajló esemény első napján a vegyespárosoknál osztottak érmeket, ahol kisebb meglepetésre a Lindner Ádám, Kertai Rita, valamint a Zwickl Dániel, Pergel Szandra kettős került be a fináléba. Az elődöntőkben mindkét egység esélyesebb riválist győzött le, hiszen Zwicklék az első helyen kiemelt Fazekas Péter, Póta Georgina, míg Lindnerék a másodikként rangsorolt Pázsy Ferenc, Molnár Zita duót verték. A döntő aztán meglehetősen egyoldalú játékot hozott, és a Zwickl, Pergel kettős győzelmével ért véget.

A párosoknál sem maradtak el a meglepetések: az elődöntőben a nők mezőnyében az első helyen kiemelt statisztikás Fazekas Mária, Póta Georgina duó kikapott a Braun, Iszajeva BSE-s kettőstől, míg a férfiaknál a második helyen rangsorolt Lindner, Varga Z. (BVSC) egység hatalmas csatában maradt alul az Ausztriában légióskodó, de az ob-ra hazatérő Muskó, Vitsek párossal szemben.

Eredmények:
vegyespáros, elődöntő:
Zwickl, Pergel (Kapfenberg, Statisztika) - Fazekas P., Póta (Langenlois, Statisztika) 3-1 (7, -3, 10, 8)
Lindner, Kertai (BVSC, Postás) - Pázsy, Molnár Z. (Plüderhausen, Statisztika) 3-0 (7, 8, 6)

férfi páros, elődöntő:
Muskó, Vitsek (Askö Linz) - Lindner, Varga Z. (BVSC) 3-2 (7, 8, -9, -9, 4)
Pázsy, Fazekas P. (Plüderhausen, Langenlois) - Zwickl, Jakab J. (Kapfenberg, BVSC) 3-1 (10, -8, 7, 1)

női páros, elődöntő:
Braun, Iszajeva (BSE) - Fazekas M., Póta (Statisztika) 3-2 (-3, 13, -10, 7, 11)
Juhász, Li Din (Statisztika) - Molnár Z., Pergel (Statisztika) 3-1 (7, 8, -9, 6)

vegyespáros, döntő:
Zwickl, Pergel (Kapfenberg, Statisztika) - Lindner, Kertai (BVSC, Postás) 3-0 (7, 8, 5).