Vágólapra másolva!
A hétpróbázó Zsivoczky Attila sérülés miatt nem indul a moszkvai fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

A tavalyi, Helsinkiben rendezett vb-n bronzérmes atlétának egy korábbi térdsérülése újult ki az orosz fővárosban tartott edzés során, s a szabadtéri idény miatt nem akar kockáztatni. A hétpróba versenyei szombaton kezdődnek.

Az öttagú magyar csapat létszáma így négyre csökkent, hárman azonban már túl vannak a versenyzésen. Dobos Gábor 60 méteren az elődöntőben búcsúzott. A magyar sprinter a délelőtti előfutamában 6.73 mp-cel győzött, utóbb viszont - elsősorban rossz rajtja miatt - utolsóként, 6.75-tel ért célba.

A 800 méteren érdekelt Takács Dávid öt előfutam közül a harmadikba került, és 1:49.61 perces idejével a negyedik lett az öt induló között. Futamonként csak az első kettő jutott tovább egyenes ágon, rajtuk kívül a további két legjobb eredmény birtokosa folytathatja, Takács azonban nem tartozik közéjük.

A rúdugró Molnár Krisztina csak a 12. lett a selejtezőben, így szintén nem jutott be a szombati döntőbe. A magyar versenyző - aki azzal a céllal utazott az orosz fővárosba, hogy finalista legyen - 4,50 m-es idei legjobbjától elmaradva csak 4,35 m-ig jutott, s ez kevés volt a továbblépéshez. Érdekesség, hogy a nyolc döntős közül senki - még a világcsúcstartó orosz Jelena Iszinbajeva sem - ugrotta meg a 4,55 m-es szintet, hatan 4,50-nel, ketten pedig 4,45-tel kvalifikálták magukat a folytatásra.

Eredmények
női ötpróba:
1. Ljudmila Blonszka (Ukrajna) 4685 pont (60 m gát: 8.29 mp/magas: 1,84 m/súly: 13,43m/távol: 6,50m/800 m: 2:19.62 p)
2. Karin Ruckstuhl (Hollandia) 460 (8.47/1,81/13,64/6,33/2:16.72)
3. Olga Levenkova (Oroszország) 4579(8.55/1,78/13,20/6,44/2:15.12)

férfi 60 m:
1. Leonard Scott (Egyesült Államok) 6.50 mp
2. Andrej Jepisin (Oroszország) 6.52
3. Terrence Trammell (Egyesült Államok) 6.54

férfi súlylökés:
1. Reese Hoffa (Egyesült Államok) 22,11 m
2. Andrej Miknyevics (Fehéroroszország) 21,37
3. Joachim Olsen (Dánia) 21,16

női 60 m:
1. Me'Lisa Barber (Egyesült Államok) 7.01 mp
2. Lauryn Williams (Egyesült Államok) 7.01
3. Kim Gevaert (Belgium) 7.11