Vágólapra másolva!
Egy tamperei bíróság négy hónap börtönbüntetést szabott ki Matti Nykänenre, a finnek szebb napokat megélt egykori síugró sztárjára, mert tavaly megverte a feleségét.

A 43 éves volt sportoló - aki az utóbbi időben csak botrányai és zűrös magánélete miatt került a lapok címoldalára - szeptember 25-én úgy helybenhagyta aktuális, sorrendben negyedik feleségét, Mervi Tapolát, hogy a szerencsétlen hölgy fején keletkezett sérülést hat öltéssel kellett összevarrni. A négyszeres olimpiai és többszörös világbajnok Nykänent neje bántalmazásáért 2003-ban egyszer már négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A védő azt kérte, hogy Nykänen közmunkával rója le büntetését, ám ezt a bíró elutasította.

A klasszist múlt szeptemberig azért tartották fogva, mert tavaly októberben emberölési kísérlet miatt két év két hónapos börtönbüntetést kapott.

Az 1984-es szarajevói ötkarikás játékokon nagy-, míg 1988-ban, Calgaryban közép- és nagysáncon, valamint csapatban is aranyérmes sportolónak - aki az utóbbi években énekesként kereste kenyerét - már több botránya is volt: késelés, számtalan elvonókúra és öngyilkossági kísérlet van a háta mögött.