Társoldalunk:

Csonttörő-Barrios bokszcsata Los Angelesben

2006.03.23. 10:08

Eldőlt, hogy a március 25-éről elhalasztott Nagy "Csonttörő" János-Jorge Rodrigo Barrios csatát a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú világbajnoki övéért május 20-án a Los Angeles-i Staples Centerben rendezik.

A márciusi Las Vegas-i gálát a főmérkőzésen résztvevő Jesus Chavez súlyos sérülése miatt halasztották el, mert ellenfelének, Marco Barrerának az idő rövidsége miatt nem sikerült megfelelő ellenfelet szerződtetni. Kedden viszont hivatalossá vált, hogy Barrera a korábbi pehelysúlyú világbajnoki kihívó Ricardo Juarezzel bokszol május 20-án.

A gála másik főmérkőzése a Barrios-Nagy csata lesz, amely a legrangosabb összecsapás, melynek magyar profi bokszoló valaha résztvevője lehetett. "A mérkőzés után három nappal lesz a 33. születésnapom. Jánosnak nem kell sokat gondolkodni, hogy milyen ajándékkal lepjen meg" - mondta a profibox.hu-nak Rácz Félix, a magyar öklöző menedzsere, aki hozzátette: ugyanazokkal a feltételekkel állapodtak meg, mint az elmaradt márciusi mérkőzés alkalmával.

A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés előtt, április végén Csonttörő még egy felhozó meccsen is ringbe lép.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK