Bárdosi álmában már nyert olimpiát

Bárdosi Sándor, a magyar kötöttfogású birkózósport egyik legtehetségesebb alakja, volt már olimpiai ezüstérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes, de a nagy győzelemmel egyelőre még adós maradt.

- Pár nappal a Birkózó Magyar Nagydíj után, és pár héttel a moszkvai birkózó Európa-bajnokság előtt milyen érzések kavarognak önben?
- Ha a Magyar Nagydíjra gondol, birkózhattam volna jobban, de úgy érzem, hogy az adott pillanatban erre voltam képes. Most mondhatnám, hogy a bírói döntések hányszor hátráltattak és az ellenfelek mennyire rám voltak kihegyezve, de...

- Némi csalódottságot látok az arcán.
- Igen, mert a magyar mezőnyben nincsenek ilyen kaliberű emberek, sokszor olyan fiatalokkal kell együtt birkóznom az edzőtáborok során, akik meg sem tudnak szorítani. Több velem egytudású vagy nálam jobb ellenfélre lenne szükségem, de szerény a hazai birkózók száma, és ez nem szolgálja a felkészülésemet olyan formában, ahogy azt elképzelném.

- Mindezt jelezte a vezetőségnek?
- Természetesen, de az adott helyzetben ők sem tudnak mit csinálni, és ezt elfogadom. Bár sokat megyünk külföldre edzőtáborozni, és azokat nagyon élvezem, ám mondjuk egy kéthetes török edzőtábor mégsem olyan, mintha egész évben, minden tréningen gyűrnénk egymást.

- Ha az Európa-bajnokság nem sikerül, akkor az ennek tudható be?
- Szó sincs róla! Keményen edzek, ahogy a csövön kifér, de még az sem biztos, hogy én utazom. Még vár ránk a magyar bajnokság, és Komáromi Tibor szövetségi kapitány csak azután hirdet keretet. Persze, bízom benne, hogy én utazom.

- Ha mindez így történne, akkor reménykedhetünk egy fényes medáliában Moszkvában?
- Minden tőlem telhetőt megteszek majd, de pokoli erős a mezőny, és tudja, a bírók... A sorsunk az ő kezükben van. Mióta behozták az új szabályokat, hogy egy percet állásból, illetve kétszer harminc másodpercet földharcban kell megvívnunk, nagyon megnőtt a szerepük.

- Talán túl sokszor foglalkozik velük, többször volt kirohanása a tavalyi budapesti világbajnokságon, illetve a nemzetközi versenyeken is. Nem kellene ezen változtatnia?
- Akarok, de nem tudok! Többen mondták már, hogy forrófejű vagyok, de kérdem én, milyen legyek, amikor egy-egy érem, esetleg az aranyérem a tét. A tavalyi vb-t én rontottam el, mert a fehérorosz Selimavot bármikor megverem - láthatta a Magyar Nagydíjon is, kidobtam a teremből -, ám tavaly fájt a bokám, és azzal voltam elfoglalva. Pedig vezettem, de szabálytalankodtam, mert kétszer lábra nyúltam. Ma már tudom, nem lett volna szabad.

- Sokszor álmodik róla? Hiszen akár világbajnok is lehetett volna.
- Nem mondanám, bár jó formában voltam. De a sydneyi olimpiával igen.

- Ott a döntőben tulajdonképpen nyert a török birkózózseni, Hamza Yerlikaya ellen.
- Igen, eldobtam egy "vállassal", aztán tusoltam, de nem ütötték le, mert nem akarták, hogy egy ismeretlen senki nyerjen, mint én! Aztán egy ponttal nyert. A doppingszobában beszélgettünk a meccs után, gratulált, érezte, hogy ez nem az ő győzelme volt.

- Minden másképp alakult volna, ha nyer?
- Gondolhatja. Bár az emberek szeretetét a mai napig érzem, és amikor leszálltunk a reptérről, olyan örömtánc fogadott, mintha nyertem volna.

- Aztán mintha megakadt volna a karrierje.
- Talán igaz, lehet, hogy sokáig tartott az ünneplés, és sérülések is akadályozták a felkészülésemet, egyik ötödik hely jött a másik után, akár vb-n, akár Eb-n szerepeltem. Sőt, itthon is megvertek egyszer-kétszer, így nem is utazhattam Athénba, ami nagyon fájt.

- Így képzelte a pályafutását gyerekként Bárdosi Sándor?
- Ha újra kezdhetném, biztos sok mindent másképp csinálnék, de azt hiszem, összességében nem rossz az összkép. Amikor először mentem le edzésre, még az akkori Honvédba, emlékszem, hogy rengeteg kisgyerek rohangált egy szőnyegen, és pingponglabdákkal dobálóztak. Apám otthagyott, én meg pár pillanat múlva ugyanúgy dobáltam a labdákat egy olajkályhára, mert az is volt a teremben... Alapos szidást kaptam az edzőktől.

- Akkor már tudta, hogy hazatalált?
- Persze! Égetően rossz gyerek voltam és minden csínyben szerepeltem, természetesen a többieket sem kellett félteni. Aztán jöttek a kemény edzések, és akkor már annyira nem tetszett a birkózás, de ebben sokat köszönhetek édesapámnak, mert a sportkarrierem alatt végig mellettem állt, illetve áll a mai napig. A korosztályos versenyeken rendre első lettem, de azt hiszem az első nagy siker a serdülő világbajnokság volt, ahol aranyérmes lettem, aztán minden korosztályos világversenyről jutott a legfényesebb medáliából.

- Csak a felnőttek között nem...
- Ez igaz, de még ne vonultasson vissza! Van még két-három jó évem, szerintem a 2008-as pekingi olimpiáig biztosan folytatom a birkózást.

- Azután csak remélni tudjuk, hogy nem lesznek álmatlan éjszakái egy finálé miatt.
- Legyen így! Főjön az ellenfél feje, mikor a magyar himnuszt hallgatom!

Tomka Tivadar