Vágólapra másolva!
Az árvíz veszélyezteti a kajak-kenu klubokat is: a legtöbb helyen ugyan mentették a menthetőt a tárolókból, sok vízitelepen azonban így is hatalmas károkkal számolnak.

"A baj nagy, a válogatott versenyzők felkészülését azonban nem érinti az ár, ők ugyanis az állandó vízszintű Kis-Dunán, illetve Dunavarsányban készülnek e kritikus helyzetben a válogató versenyekre" - jegyezte meg Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

"Hajók, sportszerek, öltözők kerültek víz alá, az épület szinte teljesen a víz alatt van" - számolt be Horváth Gábor, a Honvéd szakosztályvezetője a Hajógyári-szigeten lévő vízitelep gondjairól. A kárt még nem tudta megbecsülni Horváth, hiszen az attól is függ, hogy meddig nagyon magas a Duna vízszintje.

A Hajógyári-szigeten lévő vízitelepet tovább sújtja az is, hogy ha az ár levonul is, a sziget medencére emlékeztető formája miatt a víz több helyen megmarad, így várhatóan sok időbe telik, amíg újra rendeltetésszerűen lehet használni a területet. "Kérdés az is, hogy az áradás meddig tart és mennyire rongálódik az épület" - mondta el a szakosztályvezető.

Nem jobb a helyzet a KSI vízitelepén sem. "Ha valaki be akar menni a telepre, mellig vízbe merül" - adott tájékoztatást Oláh Tamás szakosztályvezető. "Amit tudtunk, összepakoltunk, és kimentettük, így is lent maradtak azok az eszközök, például a kondigépek, melyeket nagy súlyuk miatt nem tudtunk megmozdítani." Oláh egyelőre nem tudott a várható károkról nyilatkozni, azt azonban elmondta, hogy az épület miatt aggódnak, ami már most esik szét, jön le a vakolat.

A szakosztályvezetők elmondták, a kritikus helyzet elsősorban a gyermek és serdülő kajak-kenus korosztályt érinti, hiszen a válogatott tagjai Dunavarsányban tudnak készülni az évadra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány hozzáfűzte, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az állandó vízszintű Kis-Dunán, illetve a Gubacsi hídnál próbál az érintett klubokhoz tartozó sportolóknak lehetőséget biztosítani az edzésre, az evezésre.