Vágólapra másolva!
Még alig jöttek haza kajak-kenusaink Sevillából, már útnak is indultak Olaszországba, Savaudiába, ahol folytatják felkészülésüket az idei válogatókra, és nem utolsósorban az augusztusi szegedi világbajnokságra. Sári Nándor edző abból a megfontolásból vitte el fiait délebbre, mert a hazai időjárási viszonyok ez időszakban nem kedveznek az evezésnek.

"Ugyan az érkezés első napjaiban még igencsak szeles volt az időjárás Olaszországban, mostanra már ideálisak - 20 fok van - a körülmények ahhoz, hogy jó ütemben haladjunk edzéstervünkben" - mondta Sári Nándor edző kérdésünkre.

A külföldi edzőtábort Sári azért tartja fontosnak, mert ilyenkor még a Magyarországi időjárási viszonyok nem megfelelőek az evezésre. Így korábban meg tudják kezdeni a felkészülést a válogató versenyekre, melyek az első mérföldkövei az idei világversenyekre való kijutásnak.

Savaudiába összesen 16 versenyzőnk ment ki, köztük a nagy nevek, mint Kammerer, Kucsera, Kökény, Benkő, Gál, Gönczi, Horváth, hogy csak párat említsünk. "A fiúknak az evezés mellett szárazföldi edzésen is részt kell venniük, így az egyik nap futással, a másik nap pedig erőfejlesztéssel egészül ki a programjuk" - hangsúlyozta Sári. "Naponta kétszer eveznek, reggel 9-től, illetve délután 16 órától."

A kajak-kenus fiúk április 21-én térnek haza Olaszországból, s folytatják immár hazai pályán felkészülésüket a hamarosan kezdődő évadra. Csak remélni tudjuk, hogy a kemény edzések a válogatóversenyeken, majd az idei szegedi világbajnokságon is meghozzák eredményüket.