Vágólapra másolva!
Az elnökség végső döntése értelmében - a tartalékokkal együtt - ötvenhat magyar úszót nevez a magyar szövetség a nyári, budapesti Európa-bajnokságra. Ez abszolút rekord a sportág hazai történetében, de annak számít az Eb nevezési listáján is, mivel egyetlen más ország sem küld ennyi úszót.

A nagy létszámban természetesen az is közrejátszik, hogy - többek között a LEN Büro tagként hatékonyan lobbizó elnöknek, Gyárfás Tamásnak köszönhetően - a klasszikus medencében rendezett Eb-k sorában Budapesten debütál az a szabály, melynek értelmében a 800 és 1500 méteres számok kivételével valamennyi egyéni versenyre országonként négy úszó nevezhető.

Közülük csak a nemzeten belüli két legjobb kerülhet tovább az előfutamokból, még akkor is, ha a harmadik vagy a negyedik is kvalifikálta volna magát. (Először egyébként a rövidpályás Eb-ken alkalmazták ezt a rendszert: tavaly decemberben, Triesztben például Verrasztó Dávid hatodikként kerülhetett volna be a 400 vegyes döntőjébe az előfutamokban elért eredményével, ám Cseh László és Kerékjártó Tamás is jobbat úszott nála, így nem szerepelhetett a fináléban.)

"Nem lesz könnyű ezt a csapatot szakmailag felügyelni, de az úszók hagyományosan fegyelmezett sportolók, így az edzőkkel együtt aligha lesz gondunk a gyerekekkel" - mondta Kiss László szövetségi kapitány, aki továbbra is tartja: minden nap lesz legalább egy magyar, akinek a dobogós helyezéséért szurkolhat majd a közönség.

"Mindenki átérzi a versenyzők és az edzők közül, hogy szinte bizonyos, élete egyetlen hazai rendezésű felnőtt, nagypályás Európa-bajnokságán vesz részt, és mindenki ehhez méltóan dolgozik nap nap után. Még azok is maximális erőbedobással készülnek, akiket csupán negyedikként neveztünk az egyes számokban."

A kapitány külön kiemelte, hogy Cseh László a várt két vegyes szám és a 100 hát mellett a 200 hátat is bevállalta, noha utóbbi számban még egyszer sem indult nagy versenyen. Kiss ezzel kapcsolatban megjegyezte, "ha száz háton meg tudja verni a mezőnyt, amit már megtett néhányszor, kétszázon a vegyes úszó állóképességével szintén képes lehet a győzelemre."

A sztárok közül az olimpiai bajnok Kovács Ágnes mindhárom mellúszó-számban rajthoz áll, az olimpiai ezüstérmes, Gyurta Dániel kizárólag fő számára, a 200 mellre koncentrál. A tavalyi ifi Eb aranyérmesei közül Jakabos Zsuzsanna a két vegyes szám mellett 200 pillangón úszik, míg Hosszú Katinka négy számban próbálkozik: ő is a két vegyesen, valamint 200 és 400 gyorson. Kemény próbák elé néz Kis Gergő: 400 gyors, 1500 gyors, 200 pillangó és 400 vegyes szerepel a programjában. A tavalyi trieszti rövidpályás Eb-n 200 pillangón győztes Boulsevicz Bea ebben a számban szerezhet immár ötvenes medencében is aranyérmet, ezen kívül 100-on, valamint a váltókban kíván helytállni. (A váltókat egyébként mindig aznap, a pillanatnyi forma alapján állítja össze a kapitány.)

A nagy létszámú csapat amúgy szükségessé tett egy fontos intézkedést: az eddigi két gyúró, Botos Ágnes és Baranyai István mellett Bacsa István és Berzlánovits Éva is a versenyzők rendelkezésére áll majd.

Az úszóversenyeket július 31. és augusztus 6. között rendezik a Margitszigeten.