Vágólapra másolva!
Az esélyeknek megfelelően az első osztályban szereplő magyar nőiasztalitenisz-válogatott könnyedén, 70 perc alatt 3-0-ra legyőzte Lengyelországot a brémai csapat világbajnokság első fordulójában. A 2. divízióban érdekelt férfiaknak már nem ment ennyire: Harczi Zsolt együttese nagyon megszenvedett a sikerért Ausztrália ellen, de végül 3-2-re nyert.

Az esélyeknek megfelelően a magyar nőiasztalitenisz-válogatott könnyedén, 70 perc alatt 3-0-ra legyőzte Lengyelországot a brémai csapat világbajnokság első fordulójában. A legjobbak között szereplő Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra összetételű együttesből ezúttal minden játékos jó teljesítménnyel rukkolt ki. A mindig fontos első összecsapáson Tóth a világranglistán 23., honosított kínai játékossal, Xu Jiével mérkőzött és remek játékkal, négy játszmában győzött. Ezt követően Póta szintén négy játszmában verte Kinga Stefanskát, majd végül Lovas háromban a lengyelek harmadik számú versenyzőjét, a paralimpián is szerepelt (fél karú) Natalija Partykát.

"Kezdésnek mindenképpen jó volt ez a mérkőzés, a lányok kevés hibát követtek el, nem is tudok rosszat mondani a játékról" - értékelt Téglás Péter, a magyar csapat szakvezetője. "Sikerült videóra rögzíteni a következő ellenfelünk, Észak-Korea mérkőzését, most ennek az elemzése következik. Jó is, hogy ma már nem kell játszanunk, hiszen kedden kőkemény ütközetek várnak ránk."

Nők, Bajnoki Divízió (1.), B csoport, 1. forduló:
Magyarország - Lengyelország 3-0
Tóth Krisztina - Xu Jie 3:1 (9, 6, -10, 7)
Póta Georgina - Kinga Stefanska 3:1 (7, 7, -9, 11)
Lovas Petra - Natalija Partyka 3:0 (1, 5, 10)

A csoport további eredményei:
Hongkong - Tajvan 3-0
Koreai NDK - Franciaország 3-0

A csoport:
Kína - Csehország 3-0
Románia - India 3-0
Fehéroroszország - Szerbia és Montenegró 3-0

C csoport:
Koreai Köztársaság - Ausztria 3-1
Németország - Hollandia 3-2
Olaszország - Ausztrália 3-0

D csoport:
Japán - Oroszország 3-1
Szingapúr - Szlovákia 3-1
Horvátország - Egyesült Államok 3-0

A magyar férfiasztalitenisz-válogatott Ausztrália ellen kezdte meg szereplését a brémai csapat-világbajnokságon, s bár a mérkőzés előtt sokan könnyed győzelemről beszéltek, Harczi Zsolt együttese nagyon megszenvedett a sikerért.

Ennek egyik oka az volt, hogy az idei Világkupán is jó teljesítményt nyújtott William Henzell két találkozót is meg tudott nyerni: egyet Fazekas Péter, egyet pedig Jakab János ellen. Henzell mellé társai azonban nem tudtak felnőni, így ha nehezen is, de a magyar férfi együttes is győzelemmel mutatkozott be.

Férfiak, 2. Divízió, F csoport, 1. forduló:
Magyarország - Ausztrália 3-2
Jakab János - David Zalcberg 3:1 (6, 7, -7, 3)
Fazekas Péter - William Henzell 2:3 (-6, -8, 7, 8, -9)
Zwickl Dániel - Kiet Song Tran 3:0 (12, 8, 6)
Jakab - Henzell 0:3 (-3, -10, -11)
Fazekas - Zalcberg 3:2 (6, 6, -13, -8, 3)

A csoport további mérkőzésein:
Portugália - Észtország 3-0
Szlovénia - Új-Zéland 3-0

A magyar csapatok keddi programja:
10 ó, nők: Magyarország - Koreai NDK
16 ó, férfiak: Magyarország - Új-Zéland
19 ó, nők: Magyarország - Tajvan