Vágólapra másolva!
Hatalmas meglepetésre a Castelgofreddo nyerte a női asztalitenisz Bajnokok Ligáját, az olaszok a döntőben az idegenbeli 3:2-es győzelmük után a szombati visszavágón is 3:2-re verték Bátorfi Csilla csapatát, a címvédő német Langweidet.

A finálénak egyértelműen a németek voltak az esélyesei, már csak azért is, mert a két együttes a csoportküzdelmek során azonos kvartettben volt, s a Langweid otthon 3:1-re, idegenben pedig 3:0-ra nyerte az egymás elleni találkozókat. Az egyetlen vereséget éppen a játékos-edző Bátorfi Csilla szenvedte el, aki a döntő első felvonásán saját magát már nem állította be a csapatba. S ezen az összecsapáson, egy héttel ezelőtt Langweidben hatalmas meglepetés született. Az olaszok nyerték az első két meccset, s bár ezután a hazaiak összekapták magukat és kiegyenlítettek, az ötödik párban a bolgár születésű, de már olasz állampolgár Stefanova legyőzte a japán Umemurát, így a Castelgofreddo 3:2-re diadalmaskodott.

Mindez azonban természetesen nem jelentette azt, hogy a visszavágón könnyű dolguk lesz az olaszoknak. Bátorfi most sem jelölte magát játékosnak, holott kilencszeres Európa-bajnokunk a kora miatt 37 évesen sem lógott volna ki csapatából. A Langweidben ugyanis a két egykori kínai, de már régóta német állampolgár "ász" közül Yunli Schreiner 41, Ding Yaping 39 éves.

A szombati visszavágó első meccsén éppen Ding Yaping nyert a román Steff ellen, s ugyan Schreiner kikapott Stefanovától, Umemura legyőzte Negrisolit, így a Langweid 2:1-re vezetett. S ha ezután Schreiner is nyert volna Steff ellen, akkor a németek a BL-győztesek. Ám a sorsdöntő meccsen az olaszok román légiósa volt jobb, így kiegyenlítette a mérkőzés állását. Az utolsó párban Ding Yapingnak játszmaveszteség nélkül kellett volna vernie Stefanovát ahhoz, hogy összesítésben az 5:5-ös végeredmény mellett a szetteket tekintve is egyenlő legyen az állás.

Stefanova azonban rögtön az első játszmát megnyerte, így nem kellett tovább számolgatni, a Castelgofredo szurkolói ekkor már a BL-elsőséget ünnepelhették. S mivel Stefanova végül négy játszmában nyert, az olaszok a visszavágón is 3:2-re győztek, és így 6:4-es összesítéssel hódították el a BL-serleget.

A háromszoros BEK-, illetve BL-győztes, s a Bundesligában idén már hetedszer diadalmaskodó Langweidben Schreiner Yunli a következő szezonban már nem játszik, s a helyére a Busenbachból az ötszörös Európa-bajnok Tóth Krisztina érkezik.

Női asztalitenisz Bajnokok Ligája-döntő, visszavágó:
TT Sterilgarda Castelgofreddo- Müllermilch Langweid 3:2
Steff - Ding Yaping 1:3 (11-7, 4-11, 9-11, 6-11)
Stefanova - Schreiner Yunli 3:2 (11-9, 5-11, 19-17, 5-11, 11-5)
Negrisoli - Umemura 2:3 (11-9, 4-11, 4-11, 12-10, 9-11)
Steff - Schreiner Yunli 3:1 (11-7, 16-18, 11-6, 11-4)
Stefanova - Ding Yaping 3:1 (11-5, 11-6, 3-11, 11-4)

A német Gönnern megvédte címét a férfi Bajnokok Ligájában, miután a döntő vasárnapi visszavágóján 3-1-re legyőzte a belga Charleroi-t.

Férfi BL, döntő, visszavágó:
Gönnern (német) - Charleroi (belga) 3-1

Az első mérkőzésen a belga együttes nyert 3-2-re.

Fábik Tibor