Vágólapra másolva!
A kardozó Nagy Orsolya Gentben ezüst-, a tőröző Knapek Edina Lipcsében bronzérmet szerzett vívó Világkupa-versenyen. A szintén kardozó Nemcsik Zsolt a varsói Vk-viadalon harmadik lett.

Nagy a döntőben mindössze egyetlen találattal, 15-14-re kapott ki a lengyel Bogna Jozwiaktól. Ugyanezen a belgiumi versenyen - melyen 97 kardozó lépett pástra - Sznopek Gabriella 43., Kerecsényi F. Georgina 52., Kovács Laura pedig 60. lett.

Lipcsében kereken száz női tőröző versengett, a fináléban két olasz, Valentina Vezzali és Giovanna Trillini találkozott egymással, Knapek az elődöntőben utóbbitól kapott ki 15-12-re. Az aranyérmet Vezzali szerezte meg. Knapek mellett még egy magyar ragja volt a nyolcas döntőnek: Mohamed Aida hatodikként zárt, mivel a negyeddöntőben 8-5-re kikapott Vezzalitól. Varga Gabriella 16., Nattán Sarolta 38., Varga Katalin 51. lett.

Az olimpiai ezüstérmes Nemcsik a lengyelországi verseny elődöntőjében a hazai színeket képviselő Marcin Kuniusztól kapott ki 15-14-re. Decsi Tamás ugyancsak bekerült a nyolc közé, ő végül hatodik lett. A legjobb 16-ig jutott Nagy Zsolt és Kocsis Zsolt.

Barcelonában, a női párbajtőr viadalon a szombati remek egyéni szereplést - Hormay Adrien győzött, s további három magyar volt az első nyolcban - nem követte jó csapatprodukció. A Hormay, Szász Emese, Tóth Hajnalka, Révész Julianna összeállítású magyar kvartett kilencedik lett azt követően, hogy a nyolc közé kerülésért kikapott a román válogatottól, majd a további összecsapásait megnyerte. Győzött az orosz csapat, a dobogóra még a francia és a román alakulat állhatott fel.