Vágólapra másolva!
Fábiánné Rozsnyói Katalin kezei közül, úgy tűnik, újabb sikernégyes került vízre. Az olimpiai távon a Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina összeállítású hajó már megnyerte a szolnoki T-Mobile-kupát, az első válogató viadalt, és a szakértők szerint nagyon valószínű, hogy a szegedi Mol-kupa, azaz a második felvonás sem jelent majd gondot számukra.

"Azért várjuk ki a végét, nem szeretek előre inni a medve bőrére" - mondja Paksy Tímea, a hajó vezérevezőse, aki vallja, igazi előrelépést jelent számára, hogy Kovács Katalinékkal egy csapatban lapátolhat. Paksy állítja, az egység már nagyon is létezik a hajón belül, a lányok célja pedig, hogy visszavegyék az első helyet a németektől.

- Mennyire hosszú távon gondolkodnak?
- Ha sikeresek vagyunk, bármeddig. Ameddig mind a négyen kajakozunk. Úgy gondolom, a pekingi olimpia mindannyiunk számára belefér.

- Ön szerint mi a sikerük kulcsa?
- Az, hogy borzasztóan kemény lányok vagyunk! Köztudott, hogy a négyes alapját nem csak az egyéni teljesítmények adják, nagyon fontos, hogy egyben összehangolt is legyen a csapat. Ugyanakkor szinte kötelező, hogy azok a versenyzők, akik a csapathajóba ülnek, egyénileg is a topon legyenek. Éppen ezért nálunk nagyon harcos egyes edzések vannak. Magas a mérce, de a magyar női kajakozás színvonalát nézve ez egyáltalán nem meglepő.

- Az összecsiszolódást hogyan képzeljük el? Önnek és Fazekas Krisztinának kellett hozzáigazodni az alapot jelentő Kovács, Janics pároshoz?
- Nekem például szinte teljesen át kellett alakítani a stílusomat. Hosszabban, erőteljesebben kell lapátolnom, és bár az erő eddig is megvolt bennem, Katitól rengeteg segítséget kaptam ahhoz, hogy ezt úgymond vízre tegyem. Az edzéseken, a hátam mögött ülve, sokszor irányít engem, rám szól, ha csak kalimpálok, korrigálja a mozdulataimat. Jó érzés, hogy ilyen rutinos ember ül mögöttem.

- Ő a főnök a hajóban?
- Ez függ attól, hogy milyen napot fogunk ki. Általában Natasa a főnök, hiszen harmadik emberként ő "hoppol", ő mondja meg, hogy mikor kell meglódulni.

- Titkos a taktika?
- Persze, hogy titkos. De képzelheti, hogy ötszáz méteren, másfél perc alatt mennyit lehet taktikázni. Többnyire minden hajó taktikája az, hogy nyomni kell...

- A duisburgi Világkupán Kovács Katalin és Janics Natasa taktikai okokból nem ült be ötszáz méteren a csapathajóba. Az eredeti összeállításból Ön és Fazekas Krisztina úgymond a belső "szemtanúja" az ellenfelek ténykedésének. Mit tudnak tehát a riválisok?
- Az erőviszonyok nem sokat változtak, azaz most is a németek, a lengyelek és a magyarok a nagy esélyesei a világversenyeknek. Ha azt vesszük, tartalékos összeállításban is biztató pályát mentünk a németek ellen, hiszen csak nagyon kicsivel kaptunk ki tőlük. De igazából felesleges ezt alapul venni, hiszen meglehet, a németek is ugyanúgy taktikáztak, ahogyan mi tettük.