Vágólapra másolva!
Több mint remek hétvégét tudhatnak maguk mögött női párbajtőrözőink, hiszen a havannai Világkupáról az egyéni és a csapatverseny aranyérmét is hazahozták. Az, hogy a Hormay Adrien, Nagy Tímea, Szász Emese, Tóth Hajnalka összetételű együttes győzött, a szakág eddigi eredményeit tekintve természetesen nem számít szenzációnak, viszont Szász Emese egyéni sikere mindenképpen az; a Honvéd-Human Rent 23 éves vívónője - aki nem volt az első tizenhat kiemelt között - három olimpiai bajnokot legyőzve menetelt a dobogó legfelső fokára, s szerezte élete első egyéni Vk-aranyát.

- Tudja, hogy kétszeres szorzójú Világkupa-versenyen magyar párbajtőrözőnőnek mikor sikerült legutóbb egyéniben és csapatban is aranyérmet nyernie?
- Korábban biztos volt rá példa, de amióta válogatott vagyok, és én is utazom a külföldi versenyekre, nem emlékszem ilyesmire. Persze én azért még nem vagyok nagyon régóta válogatott... A tavalyi vb-n ezüstérmes csapatnak már tagja voltam, de egyéniben még nem értem el igazán kiugró eredményt, most nyertem életem első felnőtt egyéni Világkupa-aranyát.

- Milyen volt az útja a dobogó tetejéig?
- A világranglistás helyezésem alapján a tizenhetedik legjobb voltam a mezőnyben, így éppen nem kerültem be a tizenhat kiemelt közé, vagyis selejteznem kellett. De végül is ezt nem bántam, s meg is nyertem mind a hat asszómat. A 64-es táblán viszont nagyon kemény ágra kerültem, a döntőbe jutásért három olimpiai bajnokot kellett legyőznöm: az orosz Aznavurjant és Szivkovát, majd a négy között a francia Flesselt. A döntőben pedig az idén szenzációs formát mutató, világranglista-vezető kanadai Mackay ellen vívtam.

- Nagyon megszenvedett az ellenfeleivel?
- Engem is meglepett, de egyáltalán nem. Életem legjobb versenye volt, egész nap jól ment a vívás, egyszer sem kerültem hullámvölgybe. Igazából csak a döntő volt rázós, mert azt csak egy tussal nyertem meg. Előtte viszont Szivkovát 15-7-re vertem, Aznavurjant 15-9-re, a Flessel elleni asszó pedig már az elején eldőlt, amikor 6-0-ra elhúztam.

- A döntőbeli ellenfele, Mackay közeli ismerőse lehet, hiszen egy ideje a kanadai lány is Budapesten készül. A döntő előtt beszéltek egymással?
- Az egymás elleni asszónk előtt már nem, de amikor mindketten bekerültünk a négy közé, még ő is adott tanácsot, hogy mit kellene kitalálnom Flessel ellen. Sherraine-nel egyébként tényleg jól ismerjük egymást, és jóban is vagyunk. Akárcsak én, ő is Kulcsár Győzővel készül, így aztán rengeteget vívunk egymással az edzéseken.

- Ezt megelőzően mi volt az eddigi legjobb Világkupa-eredménye?
- Az idei barcelonai Grand Prix-n szerzett bronzérmem, azon a versenyen amúgy a négy között Hormay Adrientől kaptam ki.

- Mivel a havannai Világkupa kétszeres szorzójú Grand Prix-verseny volt, az első helyért hatvannégy pontot kasszírozott. Megnézte már az interneten a nemzetközi szövetség honlapján, hogy ezzel hova lépett előre a világranglistán?
- A szüleim megelőztek, ők mondták, hogy a tizedik helyre jöttem fel a huszonötödikről. Az évet egyébként úgy kezdtem, hogy januárban még csak a hatvanadik voltam, vagyis erre az esztendőre eddig igazán nem panaszkodhatok.

- A híradások szerint a vasárnapi csapatversenyt is könnyedén nyerték, a döntőben 45-30-ra kiütötték a franciákat.
- Így történt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a franciák Flessel mellett három fiatalt vetettek be.

- A magyar csapat jelenleg hányadik a világranglistán?
- Ezzel a győzelemmel jöttünk fel a második helyre a franciák mögé.

- A remek szereplés után jutott idejük némi tengerparti napozásra, fürdésre?
- Sajnos csak a szálloda medencéjében tudtunk megmártózni, és erre is mindössze egy óránk jutott. S olyannyira nem volt lehetőségünk városnézésre, hogy a versenyt is a hotelben rendezték, csak le kellett mennünk a második emeletre, egy nagyobb teremben ott állították fel a pástokat. Kicsit sajnálom, hogy így alakult, mert most voltam életemben először Kubában, és csak a szállodát és a repülőteret láttam belőle. De az eredmények persze kárpótolnak!

- Július elején az izmiri Európa-bajnokságra milyen célkitűzéssel utazik?
- A csapattal mindenképpen dobogón kell végeznünk, egyéniben pedig szeretnék minél jobban szerepelni. S igazán nem bánnám, ha olyan napot fognék ki, mint szombaton Havannában sikerült!

Fábik Tibor