Vágólapra másolva!
Amerikai kerekesek közül kerülhet ki a legutóbbi hét alkalommal győztes Lance Armstrong utódja a szombaton Strasbourgban rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. A szakértők által elsősorban esélyesnek tartott Jan Ulrrichot és Ivan Bassót ugyanis még a világ legjelentősebb viadalának kezdete előtt kizárták.

Ki nyeri idén a Tourt? Egyelőre tippelni sem mer a világsajtó, Lance Armstrong visszavonulásával ugyanis sohasem látott űrt hagyott maga után. A nagy esélyesnek tartott Jan Ullrich sem indulhat el, hiszen a T-Mobile csapat pénteken bejelentette, nem indítja a spanyol doppingbotrányba keveredett sztárját.

"Sem Ullrich, sem Oscar Sevilla nem áll rajthoz a Touron, továbbá felfüggesztettük állásából Rudi Pevenage sportigazgatót. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból egyértelműen kitűnik, hogy mindhárman kapcsolatban voltak a botrány középpontjában álló spanyol orvossal" - közölte Stefan Wagner, az istálló szóvivője. Az 1997-ben győztes német klasszis úgy került a főként az Astana-Würth (volt Liberty Seguros) istállót érintő ügybe, hogy az El Pais című spanyol napilap szerint egy kétes hírű madridi klinikán olyan vérkészítményt találtak, amelynek üvegcséjére a "JAN" feliratot tették, a kontroll dátuma pedig 2004. június 26. volt.

Az Astana-Würth - melynek főnökét, Manolo Sainzot őrizetbe vették - a francia szervezők visszalépésre vonatkozó felszólítása után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely csütörtökön engedélyezte részvételét a Touron. Spanyolországban még senki ellen nem emeltek vádat, ám az Astana-Würth 15 volt tagja és további 58 profi kerékpáros ellen nyomoznak.

Az El Mundo című spanyol napilap doppinglistáján pénteken 37 név jelent meg, ennek ismeretében a szervezők bejelentették, hogy Jan Ullrich és Oscar Sevilla után a spanyol doppingbotrányba keveredett többi kerekes sem indulhat a szombaton rajtoló Tour de France-on.

"Az ügyben szereplő 32 gyanúsított között van az olasz Ivan Basso, a spanyol Francisco Mancebo és Joseba Beloki is, így ők sem állhatnak rajthoz" - közölte Christian Prudhomme versenyigazgató.

Ezek után tippelni is nehéz lenne: befuthat a kazah Alexander Vinokurov, aki a Tour 103 éves történetének első nem európai vagy amerikai születésű győztese lenne. Vinokurov ellen viszont az szól, hogy éppen az Astana-Würth kerekese...

Az El Mundo doppinglistáján szereplő csapatok és kerékpárosok:

CSC

Ivan Basso (olasz)

Caisse D'Epargne

Constantino Zaballa (spanyol)

Saunier Duval

Carlos Zarate (spanyol)
AG2RFrancisco Mancebo (spanyol)
T-MobileJan Ullrich (német), Oscar Sevilla (spanyol)
PhonakJose Enrique Gutierrez (spanyol), Jose Ignacio Gutierrez (spanyol)
Communidad ValencianaVicente Ballester (spanyol), David Bernabeu (spanyol), David Rodriguez (spanyol), Jose Adrian Bonilla (spanyol), Juan Gomis Lopez (spanyol), Eladio Jimenez Sanchez (spanyol), David Latasa (spanyol), Ruben Plaza (spanyol), Jose Luis Martinez (spanyol), Manuel Llorent (spanyol), Antonio Olmo (spanyol), David Munoz (spanyol), Javier Cherro (spanyol), Javier Pascual (spanyol)
UnibetCarlos Garcia Quesada (spanyol)
Astana-WürthMichele Scarponi (olasz), Marcos Antonio Serrano (spanyol), David Etxebarria (spanyol), Joseba Beloki (spanyol), Angel Vicioso (spanyol), Isidro Nozal (spanyol), Unai Osa (spanyol), Jörg Jaksche (német), Giampaolo Caruso (olasz)

Doppingolás miatt eltiltott vagy visszalépett

Roberto Heras (spanyol), Angel Casero (spanyol), Santiago Perez (spanyol), Tyler Hamilton (amerikai), Igor Gonzalez Galdeano (spanyol)



A híres Velo magazin legutóbbi, júniusi száma szerint is a Landis, Hincapie duó valamelyikéé lesz a sárga trikó. "Lance karrierjéhez egyetlen módon tudom hasonlítani az enyémet: három idényben is azonos csapat színeiben tekertünk. Ha valaki helyettesíteni szeretné, lehetetlen dologra vállalkozik, Armstrong egy volt. Számomra egy a cél, önmagamat adni, s megnyerni a versenyt" - mondta Landis.

Forrás: EPA

Bye, bye, Ullrich

Titkos favoritnak tartják a spanyol Alejandro Valverdét, de emlegetik Cadel Evans, Damiano Cunego és Gilberto Simoni nevét is. Visszatér a pályára David Millar is, aki korábban már nyert szakaszt a híres körversenyen (hármat is), de doppingolás miatt éppen most töltötte le kétéves eltiltását. Hogy a Saunier Duval csapat tagjaként mire lesz képes, majd kiderült.

A sprintereknél is óriási harc várható a mezőnypontversenyben elsősorban azért, mert Alessandro Petacchi nem épült fel a Girón elszenvedett súlyos sérüléséből. Távollétében Stuart O"Grady, Robbie McEwen, Tom Boonen, Robert Hunter, a tavaly legjobbnak bizonyuló Thor Hushovd és a zöld trikót - rekordot jelentő módon - hatszor kiérdemlő Erik Zabel viaskodhat egymással.

Magyar versenyző idén nem indul, Bodrogi Lászlót ugyanis csapata, a Credit Agricole nem jelölte. A világ egyik legjobb időfutamosa hiába nyerte meg a két országúti bajnokságot, ez sem segített, helyette most az elsősorban hegyeken vitézkedő orosz Alekszandr Bocsarov került be a Credit Agricole csapatába.

A 93. Tour de France 21 csapatának 189 indulójára 3657,1 kilométer teljesítése vár a 20 szakaszból és egy prológból álló viadalon. A versenyen két szünnap lesz.

(MTI) / [origo]