Vágólapra másolva!
A francia Amélie Mauresmo nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben 2 óra 2 perc alatt, három játszmában győzött a belga Justine Henin-Hardenne ellen. Suzanne Lenglen 1925-ös győzelme után Mauresmo az első gall teniszezőnő, aki egyesben magasba emelhette a trófeát.

Az idei Roland Garroson győztes Henin-Hardenne azonnal brékelte kissé bizonytalankodó ellenfelét, majd simán nyerte saját adogatását és 2:0-s, majd 4:2-es előnyhöz jutott. A francia teniszező pontatlan volt, nem találta a távot, újra elvesztette a szervajátékát, így a belga már az első szettért adogathatott (5:2).

Henin-Hardenne bátran rohamozta a hálót, az alapvonalról is nagyon keményen ütött, és végül kerek félóra alatt simán nyerte az első játszmát. A második felvonás nagyon hasonló volt az elsőhöz, csak éppen ellenkező előjellel: a világelső nagyon keményen kezdte a szettet, semmire hozta a szerváját, majd azonnal brékelte a belgát, aki csak 3:0 után tudott gémet nyerni.

Akkor is nagyon nehezen. A folytatásban azonban Mauresmo ismét megtorpant, Henin-Hardenne pedig egymás után hozta a játékokat, és felzárkózott (4:3). Egyenlíteni azonban már nem tudott, így újabb 50 perc elteltével kezdődhetett a mindent eldöntő harmadik játszma.

A befejező szettben Mauresmo 1:1 után brékelte ellenfelét, majd 3:1-nél tovább növelhette volna előnyét, ám elpuskázta a lehetőséget, így Henin-Hardenne ott lihegett a nyomában. A játék ezen szakaszában mindketten látványosan, rendkívül magas színvonalon teniszeztek. A francia 5:4-nél adogathatott a meccsért, első wimbledoni diadaláért.

Ásszal nyitott, majd egy hiba, újabb ász, újabb hiba, egy hibátlan röpte és a meccslabda következett, amelyet, ha nehezen is, de megnyert. Aztán eltört a mécses, potyogtak a könnyek, felrohant edzőjéhez, hogy megölelje, s megköszönje az eddigi teniszleckéket.

A boldog győztes 625 ezer fontot - mintegy 250 millió forint - kapott sikeréért, míg a vesztes 312 500 fonttal vigasztalódott. Mauresmo háromszor volt elődöntős (2002, 2004, 2005) Wimbledonban. Első Grand Slam-tornáját az idei Australian Openen - éppen Henin-Hardenne ellen - nyerte, az angol nyílt bajnokságon aratott diadala volt a második.

női egyes, döntő:
Mauresmo (francia, 1.) - Henin-Hardenne (belga, 3.) 2:6, 6:3, 6:4

Amélie Mauresmo:
"Ez elképesztő. Két csodálatos hetet töltöttem Wimbledonban és sikerült elnyernem ezt a különleges, a teniszezők számára hallatlanul becses trófeát. Büszke vagyok magamra. Gratulálok Justine-nek, aki azt gondolom a Roland Garroson aratott sikere következtében, mára kissé elfáradt. Ma a köztünk lévő erőnléti különbség döntött a javamra."

Justine Henin-Hardenne:
"Ez a hónap kissé zsúfolt volt. Tény, hogy egy kissé elfáradtam. Amélie kihasználta a lehetőségeit és ma jobban teniszezett nálam."

Út a győzelemig:
1. forduló: Abramovic (horvát) 6:0, 6:0
2. forduló: Stosur (ausztrál) 6:4, 6:2
3. forduló: Pratt (ausztrál) 6:1, 6:2
nyolcaddöntő: Ivanovic (szerb-montenegrói) 6:3, 6:4
negyeddöntő: Miszkina (orosz) 6:1, 3:6, 6:3
elődöntő: Sarapova (orosz) 6:3, 3:6, 6:2
döntő: Henin-Hardenne (belga) 2:6, 6:3, 6:4

Egyéni döntők Wimbledonban 1996-tól:
1996: Graf (német) - Sanchez-Vicario (spanyol) 6:3, 7:5
1997: Hingis (svájci) - Novotna (cseh) 2:6, 6:3, 6:3
1998: Novotna - Tauziat (francia) 6:4, 7:6
1999: Davenport (amerikai) - Graf 6:4, 7:5
2000: V. Williams (amerikai) - Davenport (amerikai) 6:3, 7:6
2001: V. Williams - Henin (belga) 6:1, 3:6, 6:0
2002: S. Williams (amerikai) - V. Williams 7:6, 6:3
2003: S. Williams - V. Williams 4:6, 6:4, 6:2
2004: Sarapova (orosz) - S. Williams 6:1, 6:4
2005: V. Williams - Davenport 4:6, 7:6 (7-4), 9:7
2006: Mauresmo (francia) - Henin-Hardenne 2:6, 6:3, 6:4