Vágólapra másolva!
A dán Mickael Rasmussen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 16., egyik legnehezebb szakaszát. Az összetettben azonban ismét a spanyol Oscar Perreiro Sio vette át a vezetést, miután az élen álló Floyd Landis leszakadt az utolsó emelkedőnm, és nagy hátránnyal ért célba.

A Bourg d'Oisans és La Toussuire közötti 182 km-es etapon négy - két kiemelt, egy első és egy második kategóriás - emelkedő nehezítette a mezőny dolgát, amelyből a tavalyi hegyi pontversenyben győztes Rasmussen két társával már az első km-eken megszökött a mezőnytől.

A dán kerekes kitűnő ritmusban versenyezve, és minden hegyre - így a befutót is jelentő La Toussuire-ra is - elsőként ért fel, így megérdemelten szerezte élete második szakaszgyőzelmét a Touron.

Az összetettben előkelő helyen állók sokáig, egészen az utolsó magaslat aljáig együtt haladtak, amikor a Carlos Sastre robbantott, s egyedül iramodott Rasmussen után. Mögötte nagy meglepetésre az eddigi hegyi szakaszokon magabiztosan szereplő Landis korán leszakadt, Perreiro Sio ugyanakkor a német Andreas Klödennel és az ausztrál Cadel Evansszel nagy tempóban tekert.

Sastre közel két perccel ért célba a hegy alján még több mint hat perccel vezető Rasmussen mögött, őt ugyanakkor mindössze 15 mp-re követte Perreiro Sio triója. Landis több mint tíz perccel ért be a dán győztes mögött.

16. szakasz, Bourg d'Oisans-La Toussuire, 182 km, hegyi befutó:
1. Mickael Rasmussen (dán, Rabobank) 5:36:04 ó
2. Carlos Sastre (spanyol, CSC) 1:41 p hátrány
3. Oscar Pereiro Sio (spanyol, Caisse d,Epargne) 1:54 p h.
4. Cadel Evans (ausztrál, Davitamon-Lotto) 1:56 p h.
5. Andreas Klöden (német, T-Mobile) azonos idővel
...23. Floyd Landis (amerikai, Phonak) 10:04 p h.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Pereiro Sio 74:38:05 ó
2. Sastre 1:50 p h.
3. Klöden 2:29 p h.

Csütörtökön a Saint-Jean-de-Maurienne és Morzine közötti, öt heggyel nehezített 200,5 km-es etap vár a mezőnyre.