Vágólapra másolva!
A "vizesek" - hivatalosan az úszók, a mű- és toronyugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók - 2006-os Európa-bajnoksága szerdán kezdődik Magyarországon, méghozzá két helyszínen: Balatonalmádinál a vízi maratonisták vetélkednek mindkét nemnél 5, 10 és 25 kilométeres távokon egészen vasárnapig, míg a nyitónap délelőttjén, szintén 10 órától, de már a margitszigeti vadonatúj medencében rajtol a mű-, vagy másképpen szinkronúszók vetélkedése, jelesül az egyéni verseny résztvevőinek szabadonválasztott gyakorlataival, majd a páros- és a csapatversenyek következnek a folytatásban.

A Hajós uszodaegyüttest gazdagító, s az edzőlegenda Széchy Tamás nevét viselő új komplexum 50 méteres, tízpályás medencéjében hétfőn, július utolsó napján kezdődik az "igazi" úszó Európa-bajnokság: egy héten át a kontinens félszáz tagországa közül negyvennek a legjobbjai vetélkednek a minél előkelőbb helyezésért, összesen 38 számban. Augusztus első napján pedig felavathatják a frissen épült tornyokat a műugrók: ők az Eb augusztus 6-ai zárásáig összesen tíz kategóriában, mind a nőknél, mind a férfiaknál 1, 3 és 10 méteren, továbbá 3 méteres szinkronműugrásban és 10 méteres szinkrontoronyugrásban viaskodnak.

Jóllehet "szinkronügyben" nem volt és nem is várható érdemi siker, előrelépésre azonban számítani lehet, miként a műugrásban is. Már egy dobogóközeli eredmény is kifejezetten jeles harci tettnek minősülne ez utóbbi műfajban, ahol Újvári László csaknem félévszázaddal ezelőtti - egészen pontosan az 1958-as, budapesti - Európa-bajnoki elsősége óta kevés babér termett a magyaroknak. Az 1 arany, 4 ezüst és 3 bronz alkotta teljes eddigi éremkollekció gyarapodása meglehetősen valószínűtlen, már csak azért is, mert a gyűjtemény utolsó darabját 2002-ben szerző Lengyel Imre nincs már a versenysportban.

A hosszútávúszók, avagy legújabbkori elnevezésük szerint nyíltvízi úszók viszont kellemes meglepetést szerezhetnek a magyar színekért szorítóknak, különösen azután, hogy hét esztendei "visszavonultságának" véget vetve újrakezdte pályafutását Kovács Rita. A nyíregyháziak kiválósága, aki a maratoni szakág eddigi - 4 arany és 3 bronz alkotta - összterméséből alaposan kivette a részét a kilencvenes években, amikor is 25 és 5 km-en is Európa-bajnok tudott lenni, mindehhez a legrövidebb távon még egy harmadik helyet is hozzátéve, most régi sikereinek felidézésére készül, a szakemberek szerint igen jó eséllyel. Németh Zsolt szakági vezető arra számít, hogy a teljes csapatból hárman is beférkőznek majd az első hatba, s ebből akár két dobogós helyezés is Kovács Rita nevéhez fűződhet.

A legtöbb mindazonáltal az úszóktól remélhető. Egyfelől a gazdag sportági hagyomány, másfelől a válogatott tagjainak felkészültsége alapozza meg a derűlátást, amelynek lényege Kiss László szövetségi kapitány összegzésében így hangzik: "Három-négy aranyat itthon tarthatunk, ekkor lehetnénk elégedettek igazán, s még inkább akkor, ha az Eb minden napján legalább egy érmet nyernénk."

Nem pusztán udvariassági megfontolásból kívánkozik az élre Kovács Ágnes neve, mint aki az úszók kontinensviadalainak sorában harmadik magyarországi csúcstalálkozón a hazai győzelmi vágyakat kielégítheti. A mellúszásban olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis pár évi szerényebb teljesítménysorozat után az elmúlt hónapokban már-már a karrierje zenitjét idézően teljesített, s akár a legfényesebb medálból is juthat neki a Margitszigeten. A 28. Eb legfőbb aranyvárományosa azonban egyértelműen Cseh László. A Bárány István szerezte legelső, 1926-os budapesti Eb-győzelem óta mára 55 darabosra hízott aranyállományból időben az utolsó kettőt ő szerezte, s most is a dobogó tetejére állhat 200 és 400 m vegyesen, de háton is nagyon elöl lehet. Gyurta Dániel, a 16 éves szupertehetség pedig a 2004-es, athéni olimpiai meglepetésezüst és az azt követő, szintén váratlan visszaesés után megint a régi, s 200 m mellen révbe érhet az úszók 2006-os budapesti "eurofesztiválján". És nem szabad elfeledkezni az új hullám további ígéretes tagjairól, így például Boulsevicz Beatrixról, Jakabos Zsuzsannáról, Hosszú Katinkáról sem.

Forrás: [origo]

Kovács Ági ismét régi formájában tündököl

Ami a minőség mellett a mennyiséget illeti: soha ekkora létszámú magyar úszóválogatott nem indult az Eb-k történetében, mint az idei hazain. Összesen - a LEN, az európai szövetség számonkénti selejtezőkre vonatkozó "bővítménye", vagyis a női 800 m és a férfi 1500 m kivételével (itt maximum 2-2 versenyző startolhat) minden távon négy indulót lehetővé tevő döntése nyomán - 58 magyar úszó, 32 férfi és 26 női versenyző próbál szerencsét. Külön öröm, hogy valamennyi váltószámban lesz magyar staféta.