Vágólapra másolva!
Két magyar is döntőbe jutott a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon, a kalapácsvető Pars Krisztián a negyedik helyen került a pénteki fináléba, szombaton pedig a rúdugró Molnár Krisztináért szoríthatunk majd. Petráhn Barbara viszont 400-on búcsúzott az elődöntőben.

A Dobó SE olimpiai ötödik helyezettjétől alapvető elvárás volt a fináléba kerülés, hiszen az idei európai ranglistán 81,35 méterrel a negyedik, az Eb-re nevezettek között a harmadik helyen állt, azaz a 77,50 méteres selejtezős határ nem okozhatott számára problémát.

Pars rögtön elsőre szinte telibe talált a szintet jelző vonalat, s 77,20 méteres dobásával vezetett is az első kör után, így a következő kísérletét kihagyta, majd a harmadikat is, mivel csak a német Karsten Kobs tudott elé kerülni (77,52) a csoportjából.

Parsnak - akit a B csoportból csak a finn Olla-Pekka Karjalainen (79,00 m) és a kétszeres világbajnok fehérorosz Ivan Tyihon (77,21) előzött meg - egy riválissal kevesebbel kell számolnia, az 1997-es vb-ezüstérmes ukrán Andrij Skvaruk ugyanis visszalépett.

A női rúdugróknál a selejtező szint 4,40 volt - vagy a legjobb 12 folytathatta -, ez két centivel kevesebb, mint Molnár Krisztina idei legjobbja. Az újpesti versenyző kihagyta a 3,80 méteres kezdő magasságot, négy méteren pedig elsőre jutott át.

A müncheni Eb-n hetedik Molnár ezt követően biztosan vette a 4,15-öt is, a 4,30-t pedig másodikra teljesítette. A 4,35-öt kihagyta - már ekkor kiderült, hogy döntős -, majd a 4,40 felett biztosan repült át, így csoportjában másodikként, összesítésben pedig negyedikként jutott fináléba.

Meglepetésre ezen a magasságon rontott az 5,01 méterrel világcsúcstartó orosz Jelena Iszinbajeva, aki egészen idáig pihent. Aztán persze másodikra toronymagasan vette az akadályt.

Petráhn Barbarának nem sikerült bejutnia a döntőbe 400 méteren.A zalaegerszegi versenyző jó formában érkezett az Eb-re, hiszen 51.50 mp-es egyéni csúcsát idén érte le, de az előfutamban csak 52.30-at futott, ezzel a 14. helyen verekedte be magát az elődöntőbe. Innen futamonként az első négy folytathatta, már az éremért. Petráhn a hetes pályán nagyon bekezdett, de a második kanyarban már látszott, nem tud beleszólni a továbbjutó helyek sorsába. A hajrában elmerevedett, s hatodikként ért célba 52.46 mp-cel. Ez összesítésben a 13. helyet jelentette számára.

A női 5000 méter előfutamát törölték, így Papp Krisztinának csak a szombati döntőben kell rajthoz állnia.