Társoldalunk:

Debrecen büszke Zsivoczky Attilára

2006.08.17. 17:21

Debrecen vezetése és a város sportklubja, a Debreceni Sportcentrum Kht. is köszöntötte csütörtökön Zsivoczky Attilát, a vasárnap zárult göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon ezüstérmes tízpróbázót.

Kósa Lajos polgármester a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen hangsúlyozta, büszkék a kiváló versenyzőre, aki a számára bronzérmet hozó tavalyi világbajnokság után újabb jelentős viadalon szerzett érmet. A politikus reményét fejezte ki, hogy Zsivoczkynak hamarosan követői akadnak a helyi fiatalok között, hiszen a város remek lehetőségeket biztosít az atléták számára.

Orendi Mihály, a DSC ügyvezető igazgatója a jövővel kapcsolatban kiemelte, Zsivoczky a 2008-as pekingi olimpián érhet igazán a csúcsra.

"Az Eb-nek azzal a céllal vágtam neki, hogy dobogós leszek, ám az első napi gyengébb szereplésem után úgy tűnt, nincs esélyem a jó eredmény elérésére" - kezdte beszámolóját a klasszis többpróbázó.

Forrás: MTI

"Szerencsére a második nap remekül sikerült, az utolsó próba, az 1500 méteres futás alatt tudtam, hogy mi a feladatom, de legnagyobb riválisom, az orosz Drozdov olyan jól elbújt a mezőnyben, hogy nem tudtam felmérni a pontos helyzetet. Szerencsémre a befutás előtt hajrára kényszerültem a belga Gourmet-val szemben, az orosz pedig elfáradt, így sikerült megfelelő előnyt szereznem a célig. A legfeszültebb pillanatokat azonban a verseny után éltem át, amikor percekig kellett várni a végeredményre. Azt az érzést pedig szavakkal nem lehet leírni, amit azután éreztem, hogy kiderült, ezüstérmes lettem" - mondta felszabadultan Zsivoczky.

KAPCSOLÓDÓ CIKK