Vágólapra másolva!

Federer: Néha azért jó kikapni

A világelső Roger Federer hamar túltette magát meglepő búcsúján a 2,45 millió dollár összdíjazású, cincinnati kemény pályás férfitenisz-torna 2. fordulójában, a Mestersorozat hetedik állomásán.

"Nézzünk szembe a tényekkel: nem lehet megnyerni két mesterversenyt egymás után, mert az 13 nap alatt 12 meccset jelentene. Ha a legjobbak nem mentesülnek az első kör alól, senki sem fog sorozatban két nagy tornát vállalni. Hétszer elvesztettem a szervámat, ami elég aggasztó, de így is a mérkőzéseim 90 százalékát hozom. Szívesen folytattam volna a győzelmi sorozatomat, de néha azért jó kikapni" - értékelt a brit Andy Murray-jel szemben 7:5, 6:4-re alulmaradó svájci szupersztár.

A 25 esztendős, vasárnap Torontóban diadalmaskodó Federer friss kudarca előtt sorozatban 55 észak-amerikai mérkőzésen nem talált legyőzőre. Ezzel idén 63 sikere mellett ötödször maradt alul, előző négy vereségét a spanyol Rafael Nadaltól szenvedte el. Búcsúja egyben azt jelenti, hogy 17 döntőjével nem állíthatja be a legendás Ivan Lendl rekordját, aki sorozatban 18 tornán jutott el a fináléig.

Mindössze 19 éves skót ellenfele - akit diadala várhatóan a top 20-ba juttat - annál elégedettebben nyilatkozott. "Roger ellen nem elég jól játszani. Szilárdan és kiegyensúlyozottan kell ütni" - jelentette ki Murray, aki 23 találkozójából 18-at megnyert, amióta az amerikai sikeredző, Brad Gilbert irányítja a felkészülését.

Federer meglepő búcsúja után az argentin David Nalbandian is már a 2. fordulóban kiesett, a 3. helyen kiemelt játékost a svájci Stanislas Wawrinka verte két sima szettben.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Wawrinka (svájci) - Nalbandian (argentin, 3.) 6:4, 6:2
Ljubicic (horvát, 4.) - Juzsnyij (orosz) 6:4, 7:6 (7-5)
Robredo (spanyol, 7.) - Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 6:4
Roddick (amerikai, 9.) - Vliegen (belga) 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 10.) - Almagro (spanyol) 4:6, 7:6 (7-1), 6:0
González (chilei, 13.) - Fish (amerikai) 7:5, 7:5
Ginepri (amerikai, 15.) - Turszunov (orosz) 6:3, 6:4
Hrbaty (szlovák, 16.) - Sanguinetti (olasz) 6:3, 6:2
Chela (argentin) - Spadea (amerikai) 6:7 (5-7), 7:5, 6:2
Söderling (svéd) - Gimlestob (amerikai) 6:3, 2:6, 7:6 (8-6)
Serra (francia) - Djokovic (szerb-montenegrói) 6:4, 6:4

3. forduló (a negyeddöntőbe jutásért):
Nadal (spanyol, 2.) - Haas (német, 14.) 7:6 (7-5), 6:3
Ljubicic (horvát, 4.) - Hrbaty (szlovák, 16.) 7:5, 6:4
Ferrero (spanyol) - Söderling (svéd) 7:5, 6:4

Az első helyen kiemelt Kim Clijsters kiújult csuklósérülése miatt feladta mérkőzését a 1,34 millió dollár összdíjazású montreali női verseny 2. fordulójában. A 23 éves címvédő a második szettben ráesett a kezére, és nem tudta folytatni a küzdelmet. Ugyancsak korán búcsúzott el két orosz kiválóság, Nagyja Petrova és Anasztaszja Miszkina.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutáért):
Dubois (kanadai) - Clijsters (belga, 1.) 1:6, 3:2-nél Clijsters feladta
Csakvetadze (orosz) - Petrova (orosz, 3.) 6:1, 6:4
Kuznyecova (orosz, 4.) - Domachowska (lengyel) 6:1, 6:3
Peer (izraeli) - Miszkina (orosz, 6.) 7:6 (8-6), 5:7, 6:4
Szugijama (japán) - Medina Garrigues (spanyol) 6:4, 6:2
Hantuchova (szlovák) - Jackson (amerikai) 7:6 (9-7), 6:2
Ivanovic (szerb-montenegrói) - Cseng (kínai) 6:4, 6:7 (5-7), 6:2
Bartoli (francia) - Pennetta (olasz) 7:5, 2:1-nél Pennetta feladta
Srebotnik (szlovén) - Brianti (olasz) 6:3, 6:4
Pratt (ausztrál) - Pelletier (kanadai) 3:6, 6:4, 6:4

3. forduló:
Kuznyecova (orosz, 4.) - Szugijama (japán) 6:2, 7:6 (8-6)
Szafina (orosz, 9.) - Perry (amerikai) 7:5, 6:3
Srebotnik (szlovén, 14.) - Dubois (kanadai) 6:3, 6:2
Csakvetadze (orosz) - Dechy (francia) 6:1, 6:4
Pratt (ausztrál) - Vaidisova (cseh, 5.) - Vaidisova visszalépett
Ivanovic (szerb) - Jankovic (szerb) - Jankovic visszalépett