Társoldalunk:

Hatalmas magyar aranyeső a Maty-éren

2006.08.19. 17:34

Kenupárosunk, Kolonics György és Kozmann György is kitett magáért, féltávhoz úgy érkezett a duó, hogy a kubai és az ukrán riválist is maga mögé utasította. És nem fáradt az egység, méterről méterre nőtt az előny, a hajrára már azt is megengedhette magának Kozmann, hogy az utolsó öt méterre magasba lökje evezőjét, a társára hagyja a "kulimunkát". A teljes magyar életérzést egy kanadai páros tetézte, a második ugyanis Buday Attila és Buday Tamás lett, juharleveles hajóval.

Férfikajakban Kucsera Gábor és Kammerer Zoltán rajt-cél győzelmet aratott, lehetett erőt meríteni mind Benedek, mind a Kolonics, Kozmann duó sikeréből, a magyar kettős folytatva a szép hagyományt szintén egy hajóhosszal diadalmaskodott. (Janics Natasa testvérei, Mico és Stjepan horvát színekben a hatodik helyen végeztek.)

Ezek után mit várhattunk Kovács Katalin és Janics Natasa kettősétől? A világ kimagaslóan legjobb párosa úgy lőtt ki a startnál, mint a puskagolyó, 500 méternél már a farvizén evezett a teljes mezőny, igaz, a hajrára a kínaiak majdnem befogták őket (szerencsére nem 1100 m-es a táv). Hat szám után már a negyedik arany - álom!

Az első négyes döntőben a Metka Márton, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor, Mike Róbert kenus kvartett volt érdekelt. A borzalmasan erős mezőnyben a Európa-bajnok németek és a címvédő lengyelek húztak keményen (utóbbi csapatban csak Wojciech Tyszynski maradt hírmondónak a zágrábi aranyérmesek közül), az aranyérem végül a németeké lett, megelőzve Ukrajnát és Lengyelországot. A magyar egység hatodikként zárt.

A kajakosoknál a hetes pályáról rajtolt a Vereckei Ákos, Kökény Roland, Gyökös Lajos, Horváth Gábor négyes, amely az első időmérő pontnál már tisztán az élen állt, féltávál egy méteresre nőtt az előny, s innen nem volt visszaút. A vert mezőnyben a címvédő németek és a friss Európa-bajnok szlovákok is csak a hátát látták az egységnek, amely a célba érkezve egyszerre borult vízbe.

Forrás: MTI

Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor


A nap zárószámát a hölgyek négyese jelentette, a címvédő és Eb-aranyérmes kvartett - Janics Natasa, Keresztesi Alexandra, Kovács Katalin, Paksy Tímea összeállításban - leiskolázta a mezőnyt.

A versenyek végeztével is volt még miért izgulni, a női kajaknégyes ugyanis  a célba érkezés után azonnal megfordult, s szembe is leevezte a távot a közönség előtt. A hangosbemondó mindent elkövetett, hogy figyelmeztesse a lányokat, ám példájukat követték a férfiak is. A szpíker könyörgött, forduljanak vissza, vagy diszkvalifikálják őket...mindhiába. A csapatvezetőt ezután a toronyba hívták, de szerencsére nem lett komolyabb következménye az ünneplésnek.

Így aztán elkönyvelhettük: első nap, hat arany - soha rosszabb kezdést.

A világbajnokság vasárnap délelőtt az 500, délután a 200 méteres döntőkkel folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK