Társoldalunk:

Lékóék állták az autogramgyűjtők rohamát

2006.09.02. 13:29

A Miskolcon zajló Lékó-Karpov nyolcjátszmás rapid párosmérkőzés első félideje után nagymesterünk 2,5-1,5 arányban vezet. Pénteken szabadnap volt a viadalon. Mindketten szekundánsaikkal készültek a hátralevő partikra, majd a Nemzetközi Kereskedelmi Központ nagytermében közönségtalálkozón vettek részt, ahol megjelent a párharc fővédnöke, Káli Sándor polgármester úr is. A két világsztár saját elemzésében mutatta be egy-egy játszmájukat. A sakkrajongók Anatolij Karpov bástyáldozatokkal fűszerezett, a bolgár Veszelin Topalov elleni partijában gyönyörködhettek. Lékó Péter az azeri Tejmur Radzsabovval szemben elért, stratégiailag tökéletesen kivitelezett nyerését elemezte. A nagymesterek válaszoltak a kérdésekre, majd aláírásaikkal tették még értékesebbé a különböző sakkereklyéket.

Sakkrajongók töltötték meg a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központ konferenciatermét, ahol Anatolij Karpov és Lékó Péter közönségtalálkozón vett részt. Az esemény fénypontjaként a két nagymester egy-egy játszmát is elemzett. Karpov pályafutása egyik  legsikeresebb tornagyőzelmét érte el 1994-ben a linaresi szuperversenyen, és Veszelin Topalov elleni, három bástyaáldozattal fűszerezett partija a sakkirodalom egyik gyöngyszeme.

A bemutató előtt Karpov megjegyezte, hogy honfitársának, Vlagyimir Kramnyiknak is érdemes tanulmányoznia a játszmát, mert segítséget kaphat, hogy az elisztai világbajnoki döntőn miként veheti fel sikerrel a harcot Topalovval. Az  orosz exvilágbajnok arra is kitért, hogy az újságírók néha azzal vádolták őt, hogy unalmas partikat nyert. Ennek ékes cáfolata a remek, áldozatokkal fűszerezett támadásvezetés, de az is, hogy 1976 és 1986 között megjelent húsz Chess Informant-ban a nemzetközi zsűri 11 partiját választotta a legjobbnak.

Lékó Péter sokáig a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatának elkötelezett híve volt, számtalan értékes győzelmének örülhettünk, gondoljunk csak a tavalyi Corus-tornán Viswanathan Anand elleni nyerésére. Az idei linaresi szupertornán Péter világossal parádézott, az azeri Tejmur Radzsabovot stratégiailag tökéletesen kivitelezett játszmában múlta felül.

Láthatóan jókedvűen idézte, hogy a kritikus pillanatokban mennyi idő alatt hozott döntést, rámutatott a d5 mező sorsdöntő jelentőségére, a tetszetős befejezést nagy taps jutalmazta. Készséggel válaszoltak a kérdésekre, amelyek a sakkélet aktuális kérdéseivel is foglalkoztak. A mintegy kétórás program végén az autogramgyűjtők nagy örömére  a nagymesterek állták a rohamot.

Forrás: [origo]
Káli Sándor, Verőci Zsuzsa, Lékó Péter, Anatolij Karpov

A program a miskolci Városházán folytatódott, ahol a Palota Borház borkóstolással egybekötött fogadást rendezett a meghívott vendégek számára. Augusztus 31-től szeptember 3-ig Miskolcon kerül lebonyolításra a legrangosabb hazai borverseny - a BORFALU - és ennek keretében tegnap Berkes Ferenc nemzetközi nagymester 20 táblás szimultánt tartott az érdeklődök számára. Szombaton délután a Miskolci Nemzeti Színházban újabb két játszmában méri össze erejét Lékó Péter és Anatolij Karpov, amelyeket "élőben" lehet követni a www.lekokarpov.hu honlapon.

Verőci Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK