Vágólapra másolva!
A Miskolci Nemzeti Színházban Lékó Péter győzelmével fejeződött be a sakkozás 12. világbajnokával, Anatolij Karpovval vívott rapid párosmérkőzése. A vasárnapi két játszma is bőven okozott izgalmat. A hetedik partiban Karpov csodával határos módon ismét megmentette hátrányosabb állását, így a döntés az utolsó partira maradt. Nagymesterünknek érdekes végjátékban végül sikerült kiharcolnia a döntetlent, s ezzel 4,5-3,5 arányban megnyerte az összecsapást. A záróünnepségen a mérkőzés fővédnöke, Káli Sándor, Miskolc polgármestere bejelentette, hogy a sorozat folytatódik. Jövőre Lékó Péter az orosz világbajnokkal, Vlagyimir Kramnyikkal mérkőzik meg.

A páratlan szépségű Nemzeti Színház nézőtere zsúfolásig megtelt a Lékó-Karpov rapid párosmérkőzés utolsó játéknapján. Dübörgő taps köszöntötte Lékó Pétert és Anatolij Karpovot, kamerák és fényképezőgépek kereszttűzében kezdte meg a két nagymester a döntő csatákat. A hetedik játszmában az orosz exvilágbajnok választása ismét az elfogadott vezércselre esett, s a megszokott forgatókönyv szerint zajlott összecsapásuk.

Karpov ismét sokat gondolkodott, míg Lékó könnyed játékkal került előnybe. A sakkozás 12. világbajnoka könnyelmű, 21...Bfe8 lépésével gyalogot vesztett, majd vezérét is leadta bástyáért és futóért cserébe. A rapid tempó mellett azonban korántsem könnyű az érdekes anyagi összetételű állás megnyerése, ráadásul Karpov gyorsan is játszhatott, nyomás alatt tartva világos d4 gyalogját. A kölcsönös kapkodásban Karpov csodával határos módon megmentette a játszmát, s ezzel az utolsó partira maradt a döntés.

Sokan féltették Lékót, hiszen az elmúlt közel két évben számtalan partiban hibázott a döntő ütközetben. A brissagói világbajnoki döntőn, a linaresi szuperversenyen, a dortmundi tornán sem bírta elviselni az utolsó játszma fokozott feszültségét. Jól tudta ezt Karpov is, ez indokolta a megnyitás megválasztását is. A küzdő felek a vezérindiai védelemben mérkőztek meg, a látszólag veszélytelen állás tartogatott buktatókat.

A Lékó Péterért szurkolók, de nagymesterünk is nehéz pillanatokat élt át, Karpov mindent megkísérelt a győzelem, egyúttal a kiegyenlítés érdekében. Nagy ováció köszöntötte az 56. lépésben a békekötést. A láthatóan fáradt nagymesterek a sajtótájékoztatón értékelték a mérkőzés partjait, a tanulságokat. Egyetértettek abban, hogy megnyitáselméleti szempontból is érdekes összecsapásokat láttunk.

Forrás: [origo]

Lékó külön is kiemelte, hogy Karpov hihetetlen szívósággal védte meg nehéz állásait, zseniálisan védekezett. Az orosz exvilágbajnok dicsérte Péter alapos felkészülését, hogy gyorsan belátta a Caro-Kann védelem ellen nem tud előnybe kerülni, s ezért váltott 1.d4-re. Karpov sok sikert kívánt nagymesterünknek a világbajnok-jelölti párosmérkőzésekre.

A párharc fővédnöke, Káli Sándor polgármester úr örömét fejezte ki, hogy a két világnagyság küzdelmét mekkora érdeklődés kísérte. A város nem titkolt vágya, hogy a sakkozás hazai fővárosa legyen, Miskolcra újabb és újabb rendezvényekkel irányítsa a figyelmet. Kitörő taps fogadta bejelentését, hogy jövőre Vlagyimir Kramnyik lesz Lékó Péter ellenfele, a brissagói mérkőzés visszavágóját a borsodi megyeszékhelyen játsszák le.

Az első három napon több mint kétmillió látogatója volt a párosmérkőzés hivatalos honlapjának, a www.lekokarpov.hu-nak. A sakkozók által az egyik legnépszerűbb hamburgi www.chessbase.com honlapon az érdeklődök nemcsak a játszmákat követhették nyomon, de az egyik szerkesztő, Frederic Friedel Miskolcot és környékét bemutató fényképeit is megcsodálhatják.

A negyedik játéknap eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2738) - Anatolij Karpov (orosz, 2668) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 64)
Anatolij Karpov (orosz, 2668) - Lékó Péter (magyar, 2738) döntetlen (Vezérindiai védelem, 56)

A párosmérkőzés végeredménye:
Lékó Péter - Anatolij Karpov 4,5 - 3,5
(döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

A verseny
táblázata

Élő-pontszám1.2.3.4.5.6.7.8.össz.
Lékó P.27380,50,5 1 0,5 0,5 0,5 0,5 0,5 4,5
A. Karpov26680,50,5 00,50,5 0,5 0,5 0,5 3,5