Vágólapra másolva!
 Az idei Tour de France kerékpáros körversenyen a 105 doppingellenőrzésen átesett induló közül 13-nak a lelete lett pozitív, igaz tizenketten külön orvosi engedéllyel nyúltak tiltott szerhez.

Pierre Bordry, a Francia Doppingellenes Ügynökség vezetője elmondta, egyedül az összetettben győztes amerikai Floyd Landis tekinthető lebukottnak, mivel ő nem tudott orvosi igazolást felmutatni, amely előírta volna számára tesztoszteron szedését. "A tizenkét pozitív lelet rengeteg, jogos a gyanú, hogy itt is doppingolásról van szó, amit orvosi papírral próbálnak legálissá tenni" - vélte Bordry. "A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségtől hiába várjuk, hogy kivizsgálja a történteket, hiszen a szervezet hivatalos pecsétjével adták ki az igazolásokat."

Landis az A és a B-próbán is megbukott, ezért várhatóan megfosztják első helyétől és a másodikként végző spanyol Oscar Pereirót hirdetik ki győztesnek. Az idei Tour rajtja előtt kilenc kerékpárost csapataik nem engedtek rajthoz állni, mert kapcsolatban álltak a doppingdoktornak nevezett spanyol orvossal, Eufemiano Fuentesszel és azzal gyanúsították őket, hogy tiltott szerhez nyúltak. A visszaléptetettek között volt többek között az idei Giro d'Italia nyertese, az olasz Ivan Basso, illetve a francia viadalt 1997-ben megnyerő német Jan Ullrich is.