Vágólapra másolva!
Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében szombaton este ünnepélyes megnyitóval és a sorsolással megkezdődött a III. Szeged-kupa,  a Nemzetközi Női Nyílt Magyar Sakkbajnokság. Hat ország 36 résztvevőjét a viadal főszponzora, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Kozma József alpolgármester, a Magyar Sakkszövetség elnökségének tagja  köszöntötte. Vasárnap dupla fordulóval rajtolt a szeptember 17-ig tartó  versengés, a második forduló után Gara Tícia, Albert Kornélia, Nino Hurcidze és Regina Pokorna százszázalékos.

A megnyitóünnepségen megjelent a város díszpolgára, Lékó Péter is, az ő részvételével tartottuk meg a kilenc fordulós, svájci rendszerű viadal sorsolását. Két nappal a bajnokság megkezdése előtt nevezett az ukrán, majd a szlovén színekben is a különböző korcsoportos bajnokságokon sikert sikerre halmozó Anna Muzicsuk, aki 2456-os Élő-pontszámával az első számú kiemelt.

A torinói sakkolimpián a grúz válogatott éltábláján játszó Nino Hurcidze az utolsó pillanatban kapta meg a vízumot, a péntek esti Kijev-Tbiliszi repülőjárat kapitánya vitte számára az útlevelet a grúz fővárosba.

A svájci rendszerre jellemzően az első fordulóban nagy erőkülönbséggel találkoztak egymással a sakkozónők, igazi meglepetés csak egy született, Harsányi Kinga nagy időzavarban is jól tartotta állását a rutinos román olimpikon, Cristina Foisorral szemben. A kapkodásban arra azonban már nem nyílt lehetősége, hogy ellenfelét erőszakosságáért megbüntesse, gyalogelőnyét nem tudta győzelemig fokozni. A második körben már születtek meglepetések.

Szenzáció, hogy Albert Kornélia a világos bábukat vezetve nyert olimpikonunk, Gara Anita ellen. Értékes fél pontot rabolt Schneider Veronika az orosz Tatjana Sadrinától, kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó nem tudta feltörni Tóth Lili francia védelemből kialakult masszív állását. Örülhetett a román Sabina Foisor, kiremizte Muzicsukot.

Az első forduló érdekesebb eredményei:
Muzicsuk Anna (szlovén, 2456) - Bolváry Tamara (magyar, 2104) 1 - 0
Szőnyi Kata (magyar, 2100) - Nino Hurcidze (grúz, 2414) 0 - 1
Vajda Szidónia (magyar, 2396) - Ruszin Anna (magyar, 2091) 1 - 0
Harsányi Kinga (magyar, 2087) - Cristina Foisor (román, 2393) döntetlen
Tatjana Sadrina (orosz, 2389) - Kozma Edit (magyar, 2086) 1 - 0
Barcsi Judit (magyar, 2051) - Mádl Ildikó (2379) 0 - 1
Gara Anita (magyar, 2349) - Erdős Boglárka (magyar, 2044) 1 - 0
Medvegy Judit (magyar, 2032) - Pokorna (szlovák, 2342) 0 - 1

A második forduló érdekesebb eredményei:
Sabina Foisor (román, 2292) - Anna Muzicsuk (szlovén, 2456) döntetlen
Nino Hurcidze (grúz, 2414) - Rudolf Anna (magyar, 2249) 1 - 0
Gabriela Olarasu (román, 2222) - Vajda Szidónia (magyar, 2396) döntetlen
Schneider Veronika (magyar, 2195) - Tatjana Sadrina (orosz, 2389) döntetlen
Mádl Ildikó (magyar, 2379) - Tóth Lili (magyar, 2217) döntetlen
Albert Kornélia (magyar, 2120) - Gara Anita (magyar, 2349) 1 - 0
Regina Pokorna (szlovák, 2342 - Medvegyné Balogh Emese (magyar, 2145) 1 - 0
Baki Péterné (magyar, 2110) - Gara Tícia (magyar, 2309) 0 - 1
Cristina Foisor (román, 2393) - Kiss Judit (magyar, 2118) 1 - 0
Bolváry Tamara (magyar, 2104) - Harsányi Kinga (magyar, 2087) 0 - 1

A bajnokság élcsoportjának állása:
1-4. Albert Kornélia, Gara Tícia, Nino Hurcidze, Regina Pokorna 2 pont
5-14. Mádl Ildikó, Tóth Lili, Vajda Szidónia, Harsányi Kinga, Schneider Veronika, Cristina Foisor, Sabina Foisor, Anna Muzicsuk, Gabriela Olarasu, Tatjana Sadrina 1,5

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:
Gara - Hurcidze
Albert - Pokorna
Muzicsuk - Olarasu
Vajda - Schneider
Tóth - Foisor,C
Sadrina - Foisor,S
Harsányi- Mádl

Verőci Zsuzsa