Vágólapra másolva!
Az eljárás beszüntetését kéri Floyd Landis amerikai kerekes, aki pozitív doppingtesztet produkált az idei Tour de France-on aratott diadala után.

"Továbbra is kétségbe vonom a Chatenay-Malabryban lévő labor megbízhatóságát. Akkora különbség van az A és a B próba eredménye között, hogy azok nem származhatnak ugyanabból a mintából. Szeretném elérni, hogy a doppingellenes ügynökség nyilvánítsa semmissé a pozitív tesztet" - hangoztatta a 30 éves klasszis.

A szabálytalanul magas tesztoszteronszint miatt a tengerentúli kerekest a szabályok szerint várhatóan megfosztják elsőségétől - ő lesz a franciaországi viadal történetének első bajnoka, akit utólag diszkvalifikálnak -, a nemzetközi szövetség pedig két évre eltiltja. A Tour győztese ezután az eredetileg másodikként záró spanyol Oscar Pereiro Sio lesz.

Landis - akivel csapata, a Phonak szerződést bontott - korábban már jelezte: ha bűnösnek nyilvánítják, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, és esetleges eltiltása után is folytatja karrierjét.