Vágólapra másolva!
A hétvégén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Józsefváros-kupa vívóversenyt, amelyre idén tíz ország pengeforgatói neveztek. Az eddig megszokott Nemzeti Lovarda után nem kevésbé meghökkentő helyszínen, az Olasz Kultúrintézetben, illetve a Bródy Sándor utcában, a forgalom elől lezárt területen állítják fel a pástokat.

A VIII. kerületi polgármesteri hivatal dísztermében kedden egy kendós produkciója nyitotta a Józsefváros-kupa sajtótájékoztatóját, majd később az olimpiai bajnok Szabó Bence két pöttömnyi vívópalántával prezentált szabályismertető bemutatót, mintegy előrevetítve a rendezvény sokszínűségét.

"A hajdani Balaton-bajnokságból kinőtt versenyünk hű marad hagyományokhoz. A Józsefváros Kupán találkozik a jelen, a jövő és a múlt vívónemzedéke, így egyfajta társadalmi, sőt a programok miatt kultúrális esemény is" - szögezte le Polgár Pál. A rendező BSE szakosztályvezetője elmondta, hogy a versenyt a Nemzeti Lovarda körüli hercehurca miatt költöztetik az Olasz Kultúrintézetbe, de annak szomszédságában, a Bródy Sándor utcában is lezárnak egy szakaszt, s ott is állítanak fel pástokat.

Forrás: [origo]

Szabó Bence és a vívóutánpótlás




Szombaton 10 órától a felnőtt férfi, 12 órától a felnőtt női tőrözők összecsapásaira kerül sor, míg vasárnap a férfi kard 11, a női kard versenyszáma 12 órakor kezdődik. Vasárnap a program azonban már 9 órakor indul az újonc férfi kardozók versenyével, majd az amatőr és veterán mezőny lép pástra. Külön versenyt rendeznek veterán öttusa párbajtőr egyéniben, amelyben elindul két olimpiai bajnok, Fábián László és Mizsér Attila is. A Józsefváros-kupa kétnapos programját utcabál zárja.