Vágólapra másolva!
Baranyi Szabolcs, a magyar teniszválogatott kapitánya kijelölte csapatát a szeptember 22. és 24. között esedékes, Grúzia elleni Davis-kupa-összecsapásra. A találkozón Bardóczky Kornél, Kiss Sebő, Kisgyörgy Gergely és Balázs György léphet pályára a Római Teniszakadémián - derült ki az esemény felvezetéseként tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

Amennyiben magyar győzelem születik az Euro-afrikai zóna II. csoportjának harmadik fordulójában, akkor jövőre az első osztályban már a világelithez tartozó együttesekkel találkozhat a válogatott.

Baranyi elmondta, nagy küzdelmet és hazai sikert vár az összecsapáson: "Jó lenne hosszú meccsre kényszeríteni a grúzok legjobbját, Irakli Labdzét, mert ugyan kitűnő teniszező, ugyanakkor fejben és fizikálisan verhető" - fogalmazott.

Bardóczky Kornél azt mondta, örülne, ha ő kezdene, mert sikere esetén Labadzéra nagyobb nyomás nehezedne.

Berényi János a szövetség elnöke azt reméli, hogy minél több néző jön majd ki a Római Teniszakadémiára: "Hét éve nem volt Dk-meccs a fővárosban, nagyon fontos lenne, hogy biztassák a fiúkat, hiszen nagy lehetőség előtt állnak" - mondta.

A magyar együttes még nem játszott Grúziával a Dk-ban.