Társoldalunk:

Akad pekingi éremesélyes atlétáinknál

2006.10.03. 17:51

A szokásos sportági egyeztetések sorában ezúttal az atlétika és a kerékpározás következett, a két szövetség képviselői vizitáltak a Magyar Olimpiai Bizottságnál.

Majdnem egy órán át a dopping volt a téma az atléták és a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai egyeztetésén. Felvezetésként Kamuti Jenő MOB-főtitkár közölte, az egész olimpiai felkészülést veszélyeztetheti, ha Annus Adrián és Fazekas Róbert nem rendezi végre a Nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozását.

Az athéni aranyérmüktől megfosztott dobóatléták másfél éve nem fizették ki a perköltséget, amit a NOB a MOB-on kér számon - adott esetben az eddig rendkívül sikeres, több tízmillió forintot hozó magyar pályázatok lausanne-i elbírálása kerülhet veszélybe.

Kamuti Jenő bejelentette, amíg Annusék - akik egyébként részletfizetési kérelmet nyújtottak be a CAS-hoz, de erre még nem kaptak visszajelzést - nem fizetnek, addig a MOB nem köt velük kerettagsági szerződést (amelynek aláírása alapfeltétele az olimpiai indulásnak). Sőt, a főtitkár azt javasolta a szövetség képviselőinek, hogy ne adjanak versenyzési engedélyt az athéni botrányhősöknek. (Mérei László szövetségi kapitány egyébként elmondta, a két atléta megfelelő erőállapotban van, Fazekas különösen jól dobott, Annus térde viszont megsérült, nemrég műteni kellett.)

Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója ezen túlmenően jelezte, legutóbb a szövetség elnökségi ülésén vendégeskedtek, ahol nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Az olimpiai bizottságban úgy látják, nincs kézben tartva a válogatott atléták felkészülése, azok olyannyira a saját útjukat járják, hogy sem a hullámzó teljesítmények nem véletlenek, sem az, hogy az olimpiai sportágak közül egyedülállóként az atlétáknál feltűnően sok a doppingeset.

"Úgy nehéz, ha a szakvezető az olimpián találkozik először a versenyzővel" - közölte Molnár Zoltán, aki jelezte, azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az atléták többsége nagy ívben elkerüli a Sportkórházat, és az ottani különféle kontrollvizsgálatokat. A sportág vezetői szerint ez régebben volt így, ma már többen is látogatják az OSEI-t, bár némi ellentmondás, hogy míg az atléták szerint a válogatottak nyolcvan százaléka az idén már részt vett vizsgálatokon, addig a kórházi nyilvántartás mindössze tíz betérő versenyzőről "tud".

Forrás: MTI

Zsivoczky Attila

Azért a sportról is esett szó: örömteli, hogy vannak pekingi éremesélyeseink. Elsősorban Zsivoczky Attila, aki Mérei László szövetségi kapitány szerint még bőven előrébb léphet. A vb-n és az idei Eb-n remeklő tízpróbázónál elsősorban a gyorsaság fejlesztendő (még ha ez a legnehezebb is), Mérei úgy véli, az idei ezüstérmet egy közepes első nap után szerezte Zsivoczky, aki még Pekingig "rádobhat kétszáz pontot a mostani teljesítményére", és akkor igen szép eredményt érhet el a játékokon.

Hozzá hasonlóan Pars Krisztiánnak is jó esélyei vannak: az idén deréksérülése hátráltatta, igazán csak a szezon végére lendült bele, akkor viszont a világranglista második helyére "dobta magát" a kalapácsvető egy celjei viadalon - mindez sokat sejtető.

Diszkoszvetőnk, Kővágó Zoltán Athén után Pekingben is dobogóra állhat: ez évi szezonja igen erős volt egészen addig, amíg edzésre menet motorbalesetet nem szenvedett - ha 2008 nyarán nem borul fel, nagyot dobhat az olimpián is.

Mérei végül elmondta, huszonöt-harmincfős csapattal számolnak - reméli, a versenyzők kitesznek magukért, ám azt tudni kell, borzalmas erős a világ atlétikája, érvényesülni - az első nyolc közé kerülni - minden eddiginél nehezebb.

Előző
  • 1
  • 2
Következő