Vágólapra másolva!
A 2005-ös vb-aranyérmes, világcsúcstartó dél-koreai Jang Mi Ran diadalmaskodott a legnehezebb női kategóriában, a plusz 75 kilósok között a Santo Domingó-i súlyemelő világbajnokságon.

Igaz, hogy csak könnyebb testsúlyának köszönhetően nyert, ám teljesen megérdemelten előzte meg a kínaiak erős emberét, Mu Suang-suangot, aki a szakításban egy kilónyi előnyt szerzett, de vetélytársa ugyanennyivel elébe tudott kerülni lökésben, s az összetettben elért egyformán 314 kg-os produkciók között az rangsorolt, hogy Mu csaknem 131 kilóval, míg Jang "alig" 113 és féllel mérlegelt.

Jellemző a két ázsiai fölényére, hogy a mögöttük bronzérmes ukrán Olha Korobka 30 kilóval kevesebbet teljesített. A harminc súlyos egyéniséget mozgósító kategória mezőnyében rajthoz állt a tavalyelőtt olimpiai, 2003-ban világbajnoki negyedik helyezett Varga Viktória is, aki 204 kg-os összeredményével a 26. lett.

Szakításban elért 92 kg-ja a 25., a 112 kiló kilökése pedig a 26. helyet jelentette számára a fogásnemi rangsorban. Mentségére szolgáljon, hogy felkészülésében sérülés akadályozta közvetlenül a vb előtt.

Tizedik világbajnoki elsőségét ünnepelhette az irániak első számú súlyemelője, Hosszein Rezazadeh a vb zárónapján, magyar idő szerint szombat éjjel. A csaknem 163 kilóval mérlegelő perzsa óriás sikere azért is minősíthető egyedülállóan kiemelkedőnek, mert éppen a dominikai vb előtt tiltották el a 11 fős iráni válogatott kilenc tagját doppingolás miatt, míg a "tiszták" egyike Rezazadeh volt.

A 28 éves szupernehézsúlyú klasszis, nem mellesleg két olimpiai bajnoki cím és a plusz 105 kg-os kategória összes aktuális világcsúcsának birtokosa, Santo Domingóban is minden első helyet besepert: győzött szakításban 202, lökésben 246, összetettben pedig 448 kilóval, legfeljebb azért lehet - ha egyáltalán - hiányérzete, mert a rekordjaitól ezúttal jócskán elmaradt (összetettben például 24 kilóval). Ám a riválisok nem igazán kényszerítették rá, hogy roppant erejét teljes egészében mozgósítsa.

Ezzel együtt figyelemre méltó a 20 éves kínai Tung Feng alakítása, aki úgy lett lökésben második, összetettben pedig harmadik, hogy junior-világrekordokat állított fel 245, illetve 437 kilóval, s attól a 26 éves ukrán Artem Udasintól ragadta el mindkettőben a korosztályos csúcstartó titulusát, aki hat esztendőn át őrizte elsőségét, s most a kínai előtt szerezte meg a szakítás és az összetett ezüstjét.

A 26 résztvevős súlycsoportban szerencsét próbált a magyar csapat időrendben utolsóként fellépő "nehéz embere", a 133 kiló testsúlyú Nagy Péter is, aki a 17. helyet szerezte meg 362 kilós összteljesítménnyel, szakításban 167-tel a 16., lökésben 195 kg-mal pedig a 21. lett.

Szombatra maradt a másik felső férfikategória, a 105 kilósok küzdelme is, ebben a szakítás-világcsúcstartó (199 kg), Európa-bajnok lengyel Marcin Dolega kedvenc fogásnemében kikapott ugyan, lökésben és összetettben azonban övé lett a világbajnoki aranyérem, míg a trónfosztott orosz, a tavaly mindhárom vb-aranyat begyűjtő Dmitrij Klokov ezúttal csak harmadikként végzett. A 105 kg-ban nem indult magyar, pontosabban a kanadai Sándor Ákos a 21., a svájci Nemesházy János pedig a 22. lett.

eredmények, női plusz 75 kg:
összetett, világbajnok:
Jang Mi Ran (Koreai Köztársaság) 314 kg (szakítás: 135 kg, lökés: 179 kg)
2. Mu Suang-suang (Kína) 314 (136, 178)
3. Olha Korobka (Ukrajna) 284 (127, 157)
...26. Varga Viktória 204 (92, 112)

szakítás, világbajnok:
Mu 136 kg
2. Jang 135
3. Korobka 127
...25. Varga Viktória 92

lökés, világbajnok:
Jang 179 kg
2. Mu 178
3. Korobka 157
...26. Varga Viktória 112

férfi 105 kg:
összetett, világbajnok:
Marcin Dolega (Lengyelország) 415 kg (szakítás 193 kg, lökés 222 kg)
2. Dmitrij Lapikov (Oroszország) 414 (194, 220)
3. Dmitrij Klokov (Oroszország) 406 (188, 218)

szakítás, világbajnok:
Lapikov 194 kg
2. M. Dolega 193
3. Klokov 188

lökés, világbajnok:
M. Dolega 222 kg
2. Lapikov 220
3. Robert Dolega (Lengyelország) 219

férfi plusz 105 kg:
összetett, világbajnok:
Hosszein Rezazadeh (Irán) 448 kg (szakítás 202 kg, lökés 246 kg)
2. Artem Udasin (Ukrajna) 439 (199, 240)
3. Tung Feng (Kína) 437 (192, 245)
...17. Nagy Péter 362 (167, 195)

szakítás, világbajnok:
Rezazadeh 202 kg
2. Udasin 199
3. Viktorsz Scserbatisz (Lettország) 198 ...16. Nagy Péter 167

lökés, világbajnok:
Rezazadeh 246 kg
2. Tung 245
3. Ehssan Attia (Egyiptom) 241
...21. Nagy Péter 195