Vágólapra másolva!
Szombaton a dániai Aarhusban megkezdődik és bő egy héten át tart majd a tornász-világbajnokság, amely a pekingi olimpiai kvalifikációs rendszerben az első akadályt jelenti a versenyzők számára. Férficsapatunk "vezéráldozattal", az Európa-bajnok Berki Krisztián nélkül próbál meg túljutni rajta, és nem hibázhat, mert nincs javítási lehetőség.

Már férfiválogatottunk és két női egyéni indulónk is Aarhusban tartózkodik, és ott készül a szombaton kezdődő világbajnokságra. A Gál Róbert, Hidvégi Vid, Hetrovics Marcell, Szalontai István, Fekete Levente, Horváth Csaba, Kállai Zoltán összeállítású csapatnak a legjobb 24 közé kell kerülnie, mert csak ebben az esetben indulhat a pekingi olimpiára kvalifikáló jövő évi világbajnokságon. Az Európa-bajnok Berki Krisztián nem került be az utazók közé, mivel csupán lólengésben tudná segíteni az együttest, s ez a csapateredmény szempontjából nem lenne elegendő.

Így viszont egy komoly éremesélyről mondtunk le. Emlékeztetőül: Berki a tavalyi, melbourne-i világbajnokságon negyedik lett a lólengés fináléjában. Most viszont csak itthonról szurkolhat a többieknek, és persze készül a Világkupa-versenyekre. "Vezéráldozatot hoztunk" - fogalmazott Berki kihagyása kapcsán Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára.

A vb-bronzérmes Gál Róbert Achilles-ín-sérüléséből szinte teljesen felépült, ezzel együtt legjobb szerein, vagyis ugrásban és talajon még nem tudja segíteni a válogatottat. Ám lólengésben, gyűrűn és korláton is nagy szükség lehet rá. "A fiúk jó formában vannak, a 24-be kerülés nem lehet probléma. Ami az egyénit illeti, az összetettben bízunk Hetrovics és Hidvégi jó szereplésében, utóbbi lólengés gyakorlata hibátlanul kivitelezve talán még finálét is hozhat" - nyilatkozta Vereckei István vezetőedző.

A nőknél csak Gombás Laura és Szarka Krisztina képviseli a magyar színeket, s Gombás talajon akár döntőbe is kerülhet annak alapján, hogy bő egy hete a Világkupa-sorozat maribori állomásán aranyérmes lett. "Laurának nagyon jókor jött ez a Vk-győzelem, persze senki ne gondolja azt, hogy ez egyenes utat jelent talajon a vb-fináléba. Ez az eredmény csak legmerészebb álmainkban szerepel" - jegyezte meg Draskóczy Imre, a nők szövetségi kapitánya.